Természetesen mi, magyarok is vendégmunkásokkal dolgoztattunk, de velük is inkább csak a nagy építkezéseken, magyar irányítók mellett és fizikai munkák során lehetett találkozni, a lakossági piacon nem volt jellemző a külföldi. Hiszen ők nem beszélnek magyarul, önállóan nem vállalkoznak, a lakosság is jobban idegenkedik tőlük.
E szegmensben legfeljebb a magyar anyanyelvű erdélyi, kárpátaljai, vajdasági munkaerő jelent meg, az ukrán anyanyelvű ukrán, a moldáv, a szerb, sőt legújabban a mongol, vagy a bangladeshi munkás inkább csak a nagy építkezéseken jelent segítséget.
Ahogy egy építőipari fővállalkozó meséli, valójában ez egy kényszermegoldás és mindenkivel van baj, igaz, más a gond,
„az ukrán bírja a munkát, képzett, de sokszor iszik, a munkásszálláson verekedések vannak, botrányok a környezettel. A mongolok elszigeteltek, csendesek, viszont a legelemibb gépkezelésben sem lehet rájuk számítani, nincs ilyen tapasztalatuk, súlyosak a nyelvi problémák. A hazai munkaerő pedig végképp kimerült. a félkontár tartalék kiszámíthatatlan, megbízhatatlan. Előfordult, hogy jöttek fel Szolnok környékéről az emberek, de a brigád vezetője a vonaton letelefonált egy kicsit jobb munkát, és a csapat nem jelent meg a megbeszélt helyen és időben.”
telex.hu
