Az 56. FTC – DVTK mérkőzés következik

 

Egymás ellen

Az első mérkőzésünket az Üllői úton az első NB I.-es idényünkben, 1941. március 2-án játszottuk. És ha már ott voltunk, rögtön le is győztük a későbbi bajnokcsapatot! A Füzér góljával 1-0-ra megnyert első meccsen így álltunk fel: Gáspár – Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki. Edző: Csapkay Károly.

“A DiMÁVAG világraszóló teljesítménye! Budapesten legyőzte a Ferencvárost! Saját otthonában, saját publikum előtt győzte le a magyar futball primadonnáját a nagy fölénnyel vezető és eddig még veretlen Ferencvárost. A DiMÁVAG oroszlánként küzdve felülmúlta önmagát és túlhaladva minden várakozást, fennállása óta legnagyobbat produkálva, eddigi sikereire feltette a koronát!” – szól a korabeli tudósítás.

A következő évben még sikerült egy döntetlen elérni, de az azt követő években a Ferencváros dominált. Zsinórban 18 mérkőzés zajlott le úgy a Fradi pályaválasztásával, hogy nem sikerült még pontot sem szereznünk.

Aztán 1972. április elsején – 31 évvel az előző siker után – ismét győzelemnek örülhettünk. A Veréb – Hajas, Oláh, Görgei, Salamon, Hajdú, Földesi, Sikora, Druzsin (Vass, Horváth) Tábori, Gass összeállítású csapatunk a Népstadionban 1-0-ra múlta felül a zöld-fehéreket. A gólunkat Gass István szerezte a 16.percben, miután az egész ferencvárosi védelmet kicselezte, 20 méterről élesen lőtt a kapuba, úgy, hogy a labda a hálótartó vasról pattant vissza a mezőnybe. A mérkőzés másik hőse Veréb György kapus volt, aki a második félidő vége felé Novák 11-esét is hárította.

Az újabb piros-fehér siker az 1998/1999-es szezonban született. A DVTK történetébe, a “Nagy Ősz” néven bekerülő sikeres félszezon egyik állomása volt a Diósgyőri FC Üllői úti fellépése. A Tornyi Barnabás edzette Nota – Téger, Smiljanić, Kuttor, Kovács T., Turóczi (Babos), Kiser, Szabó T. (Kákóczki), Buzás, Kulcsár (Szabados) Egressy összeállítású csapat egy fordulatos, remek iramú és színvonalú összecsapáson Kulcsár Sándor két, Egressy Gábor és Szabó Tibor egy-egy találataival 4-3-ra verte az FTC-t, a mérkőzésre elutazó több mint ezer diósgyőri fanatikus legnagyobb gyönyörűségére.

1998/1999: FTC – DFC 3-4

A 2009/2010-es bajnokságban győztük le negyedszer a Ferencvárost Budapesten. Az Aczél Zoltán által irányított fiatal diósgyőri társaság (Kovács Z. – Bognár Zs., Miličić, Jeknić, Vukadinović, Búrány, Takács P., Huszák T., Ivancsics, Lippai, Balajti) már 3-0-ra is vezetett a Fradi otthonában, amikor a hazaiaknak sikerült szépítenie. Az elkeseredett zöld-fehér fanatikusok nem nézték jó szemmel csapatuk gyenge szereplését. A sorozatos szurkolói rendbontások miatt a játékvezető a 66. percben lefújta a találkozót. Később az MLSZ 3-0-s gólkülönbséggel a DVTK-nak ítélte a győzelemért járó három pontot.

 

A 2011/2012 bajnokságban a második fordulóban találkozott Budapesten a két csapat. A Benczés Miklós vezette DVTK a Radoš – Vadász, Budovinszky, Gal, Gohér – Gallardo, Abdouraman, Lippai, Luque (Dobos, 90.) – Menougong (Carreño, 59.), Seydi (Pál Sz., 59.) összeállításban lépett pályára. A hazaiak Abdi góljával már a 4. percben megszerezték a vezetést, amit Luque egy csodás szabadrúgással egyenlített ki a 69. percben, pedig ekkor már Gallardo kiállítása miatt létszámhátrányban játszott a DVTK. Később Pál Szabolcs is erre a sorsra jutott, de hősies küzdelemben sikerült elhozni az egy pontot (1-1).

2011/2012 FTC – DVTK 1-1

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában kétszer játszott a DVTK a Groupama Arénában. Az első találkozón a hazai csapat 3-0-ra győzött, a 23. fordulóban kevés híján visszavágott a DVTK. Előbb büntetőből szerzett vezetést az FTC, amit Bognár István távoli bombával egyenlített ki. A hajrában ismét a hazaiaknál volt az előny, de jött a csereként egy perccel korábban beálló Novothny Soma, és pontot mentett a DVTK-nak. A ráadásban Bacsa Patrik ugyan megszerezte a DVTK harmadik gólját is, azonban a játékvezető les miatt nem adta meg. Egervári Sándor vezetőedző a Radoš – Okuka, Lipták, Tamás, Nemes – Egerszegi (Kovács G., 82.), Elek – Barczi (James, 54.), Koman (Novothny, 88.), Bognár I. – Bacsa csapatnak szavazott bizalmat.

2016/2017 (3. kör) FTC – DVTK 2-2

A 2016/2017 évi bajnokság 25. fordulójában a  Radoš – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Vela, Nono (Busai, 81.), Mevoungou, Ugrai (Fülöp, 85.) – Szarka, Novothny (Makrai, 72.) összeállításban játszó DVTK az első félidő végén Tamás Márk fejesével szerzett vezetést az FTC otthonában. A második játékrészben a hazai csapat támadott, de a diósgyőriek sem tettek le a gólszerzésről. Végül a zöld-fehérek egyenlíteni tudtak, de teljesen megérdemelten szerzett pontot a DVTK.

2016/2017 (3. kör) FTC – DVTK 1-1

Az idei bajnokság második körében Miskolcon játszott a két csapat, ahol gyorsan hátrányba került a DVTK az FTC ellen, azonban az első félidő első harmadának végén sikerült egyenlíteni Rui Pedro büntetőből szerzett góljával. A vendégeket ez nem zavarta meg, perceken belül visszavették a vezetést. A DVTK egyre többet támadott, de gólt nem tudott szerezni. A fordulás után a vendégek kontrákra játszottak, Antal Botond többször is bravúrral védett, egyszer viszont ő is tehetetlennek bizonyult. A Gheorghe Grozav még kialakított, és kihagyott egy ziccert, ezzel gyakorlatilag véget ért a mérkőzés érdemi része, a hátra lévő percek lecsorogtak.

Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

DVTK: Antal – Shestakov (Vági, 73.), Polgár, Karan, Hegedűs J. (Orosz D., 90+2.), Memolla – Márkvárt, Max, Rui Pedro (Szűcs K., 73.) – Hasani, Grozav (Makrai, 80.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Frimpong, Kovačević, Heister (Botka, 70.) – Mak, Laïdouni (Vécsei, 70.), Kharatin (Somalia, 64.), Zubkov (Uzuni, 64.) – Baturina (Škvarka, 82.), Boli. Vezetőedző: Sergiy Rebrov.

Gólszerző: Baturina (0-1) a 6., Rui Pedro (1-1, 11-esből) a 15., Zubkov (1-2) a 19., Uzuni (1-3) a 66. percben.

2020/2021 (2. kör) DVTK – FTC 1-3

Az idei naptári év legelső tétmérkőzésén, az OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen találkozott legutóbb Budapesten a két csapat. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de a DVTK letámadása az első félóra után egyre jobban működött, gól azonban nem esett. A második félidő is hasonló koreografia szerint zajlott egészen a hajráig, amikor az újonc és csereként beálló Asmir Suljić góljával vezetést szerzett a DVTK. A hátralévő percekben oroszlánként küzdve sikerült megőrizni az előnyt.

Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

FTC: Dibusz –  Botka (Lovrencsics G., 69.), Blažić, Dvali, Heister – Kharatin (Škvarka, 86.), Laïdouni – Zubkov (Isael, 69.), Nguen (Gera D., 76.), Somália (Sigér D., 76.) – Uzuni. Vezetőedző: Serhiy Rebrov.
DVTK: Antal –  Grgić, Milović, Hegedűs J., Soldo – Márkvárt, Živulić, Max – Dražić (Hasani, 83.), Grozav (Rui Pedro, 76.), Ivanovski (Suljić, 83.; Karan, 88.). Vezetőedző: Zoran Zekić.

Gólszerző: Suljić (0-1) a 84. percben.

Az eddig lejátszott FTC – DVTK bajnoki mérkőzések

  1. 1940/1941
    FFC – DiMÁVAG 0-1 G.: Füzér
  2. 1941/1942
    FFC – DiMÁVAG 2-2 G.: Regőczi, Fazekas
  3. 1942/1943
    FFC – DiMÁVAG 5-2 G.: Penderi (2)
  4. 1943/1944
    FFC – DiMÁVAG 1-0
  5. 1950
    ÉDOSZ – DiVasas 3-0
  6. 1951
    Kinizsi – DiVasas 1-0
  7. 1952
    Kinizsi – DiVasas 4-0
  8. 1954
    Kinizsi – DiVasas 2-0
  9. 1955
    Kinizsi – DiVasas 2-0
  10. 1957/1958
    FTC – DVTK 3-1 G.: Iván
  11. 1958/1959
    FTC – DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Csányi
  12. 1959/1960
    FTC – DVTK 2-1 (Népstadion) G.: Pál
  13. 1960/1961
    FTC – DVTK 5-0 (Népstadion)
  14. 1963
    FTC – DVTK 3-0
  15. 1964
    FTC – DVTK 4-0 (Népstadion)
  16. 1966
    FTC – DVTK 5-1 (Népstadion) G.: Szurgent
  17. 1967
    FTC – DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Szurgent
  18. 1968
    FTC – DVTK 1-0 (Népstadion)
  19. 1969
    FTC – DVTK 2-0 (Népstadion)
  20. 1970/1971
    FTC – DVTK 2-0 (Népstadion)
  21. 1971/1972
    FTC – DVTK 0-1 (Népstadion) G.: Gass
  22. 1972/1973
    FTC – DVTK 4-0 (Népstadion)
  23. 1974/1975
    FTC – DVTK 2-1 G.: Horváth
  24. 1975/1976
    FTC – DVTK 1-0
  25. 1976/1977
    FTC – DVTK 3-1 G.: Borostyán
  26. 1977/1978
    FTC – DVTK 1-1 G.: Váradi
  27. 1978/1979
    FTC – DVTK 1-1 G.: Fekete
  28. 1979/1980
    FTC – DVTK 3-1 G.: Oláh
  29. 1980/1981
    FTC – DVTK 2-1 G.: Borostyán
  30. 1981/1982
    FTC – DVTK 1-1 G.: Borostyán
  31. 1982/1983
    FTC – DVTK 4-0
  32. 1983/1984
    FTC – DVTK 3-0
  33. 1991/1992
    FTC – DFC 3-2 G.: Vitelki, Szvisztun
  34. 1992/1993
    FTC – DFC 3-1 G.: Leskó
  35. 1997/1998
    FTC – DFC 1-0
  36. 1998/1999
    FTC – DFC 3-4 G.: Kulcsár (2), Egressy, Szabó T.
  37. 1999/2000
    FTC – DVTK 2-0
  38. 2004/2005
    FTC – DVTK 2-1 G.: Tisza
  39. 2005/2006
    FTC – DVTK 1-1 G.: Tisza
  40. 2009/2010
    FTC – DVTK 1-3* G.: Huszák T., Jeknić, Lippai
    (* A 66. percben félbeszakadt, megállapított eredmény: 0-3)
  41. 2011/2012
    FTC – DVTK 1-1 G.: Luque
  42. 2012/2013
    FTC – DVTK 2-0
  43. 2013/2014 (Puskás Ferenc Stadion)
    FTC – DVTK 2-1 G.: Elek Á.
  44. 2014/2015
    FTC – DVTK 3-0
  45. 2015/2016 (1. kör)
    FTC – DVTK 3-1 G.: Barczi
  46. 2015/2016 (3. kör)
    FTC – DVTK 2-2 G.: Bognár I., Novothny
  47. 2016/2017 (1. kör)
    FTC – DVTK 6-2 G.: Vela, Tamás M.
  48. 2016/2017 (3. kör)
    FTC – DVTK 1-1 G.: Tamás M.
  49. 2017/2018 (1. kör)
    FTC – DVTK 2-0
  50. 2017/2018 (3. kör)
    FTC – DVTK 4-0
  51. 2018/2019 (1. kör)
    FTC – DVTK 4-1 G.: Bacsa
  52. 2018/2019 (3. kör)
    FTC – DVTK 7-0
  53. 2019/2020 (1. kör)
    FTC – DVTK 1-0 (1-0)
  54. 2019/2020 (3. kör)
    FTC – DVTK 3-0 (0-0)
  55. 2020/2021 (1. kör)
    FTC – DVTK 0-1 (0-0) G. Suljić

Idegenbeli mérlegünk: 55 mérkőzés 5 győzelem, 8 döntetlen, 42 vereség, 40 rúgott és 134 kapott gól

Ferencvárosi Torna Club

Alapítva: 1899
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 31-szeres bajnok
(1903, 1905, 1906/1907, 1908/1909, 1909/1910, 1910/1911, 1911/1912, 1912/1913, 1925/1926, 1926/1927, 1927/1928, 1931/1932, 1933/1934, 1937/1938, 1939/1940, 1940/1941, 1948/1949, 1962/1963, 1964, 1967, 1968, 1975/1976, 1980/1981, 1991/1992, 1994/1995, 1995/1996, 2000/2001, 2003/2004, 2015/2016, 208/2019, 2019/2020)
Élvonalbeli idények: 115
Folyamatosan az élvonalban: 2009 óta

A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.

Megalakulása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 31 alkalommal nyertek bajnokságot, huszonháromszor emelhették fel a Magyar (Népköztársasági) Kupát, hatszor a Szuperkupát és kétszer a Ligakupát. 1928-ban és 1937-ben megnyerték a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (az Európa Liga elődje) győztese lett az FTC. A Ferencvárosban játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián.

Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásában az FTC megnyerte 31. bajnoki címét, a zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a 10 találatig jutó Franck Boli volt. A Bajnokok Ligájában pedig egészen a csoportkörig jutottak.

OTP Bank Liga 2020/2021

Összesített tabella
1. helyezett (23 16 6 1 47-14 33) 54 pont (teljes tabella)

Hazai tabella
1. helyezett (11 9 1 1 22-4 18) 28 pont (teljes tabella)

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján 
2. helyezett (5 3 2 0 11-4 7) 11 pont (teljes tabella)

A legutóbbi 10 mérkőzés alapján 
3. helyezett (10 5 4 1 18-8 10) 19 pont (teljes tabella)

A legutóbbi 15 mérkőzés alapján 
1. helyezett (15 10 4 1 29-10 19) 34 pont (teljes tabella)

A legutóbbi 20 mérkőzés alapján 
1. helyezett (20 14 5 1 39-12 27) 47 pont (teljes tabella)

Eredmények

  1. forduló: MTK – FTC 1-1
  2. forduló: FTC – DVTK 0-1
  3. forduló: ZTE – FTC 1-2
  4. forduló: FTC – Paks 5-0
  5. forduló: BMTE – FTC 0-3
  6. forduló: FTC – PAFC 2-1
  7. forduló: Kisvárda – FTC 0-2
  8. forduló: FTC – Újpest 2-0
  9. forduló: Fehérvár – FTC 1-1
  10. forduló: FTC – Mezőkövesd 3-0
  11. forduló: Honvéd – FTC 0-1
  12. forduló: FTC – MTK 2-0
  13. forduló: DVTK – FTC 1-3
  14. forduló: FTC – ZTE 2-0
  15. forduló: Paks – FTC 1-3
  16. forduló: FTC – BMTE 2-1
  17. forduló: PAFC – FTC 1-1
  18. forduló: FTC – Kisvárda 1-1
  19. forduló: Újpest – FTC 0-4
  20. forduló: FTC – Fehérvár 2-0
  21. forduló: Mezőkövesd – FTC 2-2
  22. forduló: FTC – Honvéd 1-0
  23. forduló: MTK – FTC 2-2

A legutóbbi fordulóban a Dibusz – Lovrencsics (Wingo, 78.), Dvali, Mmaee, Ćivić – Sigér, Laidouni, Kharaishvili (Nguen, 68.) – Zubkov (Mak, 77.), Isael, Uzuni (Škvarka, 68.) összeálltásban játszottak

Házi góllövőlista

7 gólos
Tokmac Nguen

4 gólos
Isael

3 gólos
Igor Kharatin
Roko Baturina
Franck Boli
Oleksandr Zubkov

Házi gólpasszlista

6 gólpassz
Robert Mak

4 gólpassz
Myrto Uzuni

2 gólpassz
Lovrencsics Gergő
Marcel Heister
Aïssa Laïdouni

Téli játékosmozgás

Érkezett
Giorgi Kharaishvili (grúz, IFK Göteborg)
Gera Dániel (MTK)
Katona Máté (MTK)
Samy Mmaee (belga-marokkói, Sint-Truiden)
Henry Wingo (amerikai, Molde FK)

Távozott
Csonka András (BMTE – kölcsönbe)
Csontos Dominik (Soroksár – kölcsönbe)
Abraham Frimpong (ghánai, al-Ain)
Dejan Georgijević (szerb, Velež Mostar)
Szécsi Gergő (Soroksár – kölcsönbe)
Varga Roland (MTK)

Az FTC kerete

Kapusok
1 Bogdán Ádám (HUN) 1987.09.27.
90 Dibusz Dénes (HUN) 1990.11.16.

Mezőnyjátékosok
22 Roko Baturina (CRO) 2000.06.20.
21 Botka Endre (HUN) 1994.08.25.
70 Franck Boli (CIV) 1993.12.07.
25 Miha Blažič (SLO) 1993.05.08.
17 Eldar Ćivić (BIH) 1996.05.28.
33 Lasha Dvali (GEO) 1995.05.14.
23 Gera Dániel (HUN) 1995.08.29.
26 Marcel Heister (GER, CRO) 1992.07.29.
88 Isael (BRA) 1988.05.13.
24 Katona Máté (HUN) 1997.06.22.
27 Giorgi Kharaishvili (GEO) 1996.07.29.
14 Ihor Kharatin (UKR, HUN) 1995.02.02.
15 Adnan Kovačevič (BIH) 1993.09.09.
93 Aïssa Laïdouni (FRA, ALG) 1996.12.13.
8 Lovrencsics Gergő (HUN) 1988.09.01.
3 Samy Mmaee (BEL, MAR) 1996.09.08.
10 Tokmac Nguen (NOR) 1993.10.20.
18 Sigér Dávid (HUN) 1990.11.30.
92 Michal Škvarka (SVK) 1992.08.19.
7 Somália (BRA) 1988.09.28.
77 Myrto Uzuni (ALB) 1995.05.31.
19 Vécsei Bálint (HUN) 1993.07.13.
31 Henry Wingo (USA) 1995.10.04.
11 Oleksandr Zubkov (UKR) 1996.08.03.

A vezetőedző

Serhii Rebrov 1974. március 6-án született, a Shakhtar Donetskben nevelkedett és a Dinamo Kijevben vált ismert labdarúgóvá. Hazáján kívül játszott a Tottenham, a Fenerbahçe, a West ham United és a Rubin Kazan csapatában, emllett 75 alkalommal szerepelt Ukrajna válogatottjában. Edzői pályafutását is a Dinamo Kijevben kezdte (2-2 ukrán bajnoki cím és kupagyőzelem, 1 ukrán szuperkupa siker, valamint csoportkörös szereplés az Bajnokok Ligájában), az al-Ahli után ült le az FTC kispadjára, ahol két bajnoki címet szerzett.