A Stellantis csoport hibrid autóiba kerülő 1,6 literes benzinmotorokból évente 200 ezret állítanak majd elő a szentgotthárdi gyárban, a tervek szerint 2023-tól.

Több tízmillió eurós fejlesztést valósít meg Szentgotthárdon az olasz–amerikai Fiat Chrysler és a francia PSA autóipari konszern összeolvadásából létrejött cégcsoport, a Stellantis – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közlése szerint csütörtök este kapták a hírt, hogy a korábbi tárgyalások eredményeképpen és az ott dolgozók kiváló munkájának köszönhetően a Stellantis vezetősége úgy döntött,

az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását Szentgotthárdra hozza.

A miniszter szerint azzal, hogy a fő komponensek gyártása, a motor összeszerelése és tesztelése ott zajlik majd, a szentgotthárdi üzem fontos szerepet kap a világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátumának új hibridstratégiájában, hiszen ez az erőforrás hibrid autókba kerül, így hatalmas iránta a kereslet.

A gyárban jelenleg évente 390 ezer 1,2 literes lökettérfogatú motor előállítására van kapacitás, ami az új beruházásnak köszönhetően 200 ezerrel bővül majd – ennyi 1,6 literes erőforrást terveznek gyártani az üzemben. A sorozatgyártás a tervek szerint 2023 első félévében fog megindulni.

Szijjártó hozzátette, hogy a közel 50 százalékos kapacitásbővítés létszámnövekedést is jelent majd, a mostani 800-nál várhatóan jelentősen többen dolgoznak majd a gyárban. Megjegyezte azt is, hogy minden ilyen beruházás túlmutat önmagán, hiszen a cégnek beszállítókat is igénybe kell vennie, amelyek között többen nyilvánvalóan magyarok lesznek.