Visszatérve a Hír TV-s interjúra, Breuer szerint Niedermüllerék először elkezdtek kevesebbet fizetni a Heti TV által gyártott kerületi híradóért, majd január közepén az önkormányzat a kormányzati megszorításokra hivatkozva közölte Breuerrel, hogy kiadják az egész épületet, amiben a csatorna is üzemel. Breuer elmondása szerint ő is elindult a pályázaton, másokhoz képest egymillióval többet ajánlott, Nidermüllerék pedig „most bajban vannak”.

Miután kiderül, hogy szó nincs arról, hogy a DK-s polgármester be akarja zárni a Heti TV-t, a Színház és Filmművészeti egyetem új tanára, Velkovics rákérdez, hogy elképzelhető-e, hogy Európa egyetlen zsidó televízióját pénzügyi okokból bezárják.

Erre Breuer elkezdett beszélni a Jobbik és a DK összefogásáról, ami szerinte olyasmi, mint egy franciasaláta, amit ha nem tesznek be a hűtőbe, elkezd szalmonellásodni. „Nyikorog a koalíciójuk” – húzta alá a tévés, aki ismertette ezek után a mottóját is, amely szerint az „agyam kiadó, de a lelkem nem eladó”.

Breuer arra is kitért, őt még nem tiltották ki a Kormányinfóról, amiért „kemény kérdést” tett fel, Nidermüllerék viszont fogják, és kidobják az utcára, méghozzá azért, mert a DK kedveskedik a Jobbiknak.

„Szerinted ez nem veti fel az antiszemitizmus gyanúját?”

– érdeklődött Velkovics, miközben a beszélgetés alapján egyelőre még csak arról sincsen szó, hogy a Heti TV-nek el kellene költöznie az ingatlanból, hiszen Breuer elmondása szerint többet ajánlott a bérleményért más pályázóknál.

Breuer szerint a történet nem csupán az antiszemitizmus gyanúját veti fel, hanem annál sokkal többet. Hozzátette, Magyarországon nincsen antiszemitizmus, viszont „ezek, akik a hatalomra törekednek és ki vannak éhezve, és egymásnak tetszeni akarnak, meg ráadásul rám nem lehet szájkosarat tenni, hiszen 30 esztendőn keresztül a Közel-Keleten megtanultam, hogy a média szabad” – folytatódott a gondolatmenet, amely végül azzal zárult, hogy az éppen állami adminisztratív eszközökkel ellehetetlenített Klubrádióban nem tesznek róla említést, mert állítása szerint konkurenciaként tekintenek a Heti TV-re.

Ha azt gondoljuk, hogy ennél nincs feljebb, akkor tévedünk. Még csak a beszélgetés közepén járunk, amikor Breuer mintegy lazításként Joe Biden figyelmébe ajánlotta a Heti TV-t, ahol szerinte az amerikai elnök objektív híreket hallgathat.

Ha egy kormánypárti kerület tette volna meg ezt – fűzte tovább a beszélgetést Velkovics, akinek Breuer azzal fejezte be a mondatát, hogy „világégés lett volna”. A tévés szerint ő nem szeretne elköltözni, „hiszen egy zsidó tévé helye a zsidónegyedben van”, egy tévét elköltöztetni pedig „majdnem lehetetlen”, viszont az még mindig nem derült ki, hogy el kell-e költözniük vagy sem.

De Breuer szerint neki azt mondta a 96 éves édesanyja, hogy mivel a holokausztot túlélő szülőktől származik, genetikailag ezt túl fogja élni, „a kérdés, hogy amikor vége van, akkor nem-e az lesz az iparszerű kikészítés… ezek képesek még le is lőni, és mondom, nincs üldözési mániám, de ezek mindenre képesek, hisz ott vannak közöttük, akik már az előző vezetésben is ott voltak, mindent aláírtak, mindenről tudtak”

„Mindez a Jobbik miatt vagy azért, hogy Magyarországról el lehessen hitetni a nemzetközi sajtóban, hogy itt zsidóüldőzés zajlik?”

– nézett a dolgok mögé kérdés formájában Velkovics, mire Breuer kijelentette: „én azt hiszem, hogy igen”.

Végezetül Breuer elárulta, hogy Heti TV van és lesz, az a kérdés, hogy otthonról kell-e csinálnia, vagy egy olyan stúdióból, mint a mai, amely megfelel a XXI. század kihívásainak.https://telex.hu/belfold/2021/02/13/breuer-peter-velkovics-vilmos-interju