Bréking. Alakszai Zoltán a célegyenesben akadályozhatta meg Rogán Barbaráék földvásárlását. Nem lesz neki ebből baja?

 

Sajátos módon a kormánypárti Magyar Nemzet szállította a legújabb bizonyítékot arra, hogy Rogán Antal új felesége és annak családi köre tavaly novemberben, néhány héttel az esküvő előtt több mint 1022 hektár földet akart megvenni Borsodban négy amerikai-magyar állampolgártól 1,6 milliárd forintért. A kormánylap szombaton bemutatott egy dokumentumot, amely szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal megtagadta az adásvételi szerződés hatósági jóváhagyását.

A november 20-án aláírt adásvételi szerződés szerint a vevőknek az 1,6 milliárdos vételárat csak a „mezőgazdasági igazgatási szerv”, vagyis a kormányhivatal jóváhagyó határozatának átvételétől számított 90 napon belül kellett volna megfizetniük. Ebből a dokumentumok szerint mindössze 83,2 millió forintot álltak volna önerőből, a maradék 1,5 milliárd forintot pedig az állami tulajdonú Budapest Banktól igényelt termőföld vásárlási kölcsönből tervezték kifizetni.

De mivel a kormányhivatal visszadobta a szerződést, így Rogán Barbaráéknak sem kell igényelniük a hitelt. Ezért állhatott elő pénteken azzal a Budapest Bank, hogy „nem kötött földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósított hitelt erre a célra”. Rogán Antal pedig ezért kürtölhette tele a Magyar Nemzettől egészen a Köpönyeg.hu-ig a kormánysajtót azzal, hogy „az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó” és „feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni”.

A Magyar Nemzet által bemutatott dokumentumból nem derül ki, hogy a kormányhivatal mikor tagadta meg szerződés jóváhagyását, de nem lehetett olyan régen, mivel a dokumentum december 3-a és február 2-a között még ki volt függesztve, hogy aki jogosult, 60 napon belül élhessen az elővásárlási jogával. 444.hu

Fotó: Archív

 

22 Responses

  1. Orbán leszólt tősgyökeres Zotyónaknek az utolsó pillanatban hogy intézkedjen. Nem véletlenül nem mutatják a dátumot. Tóni nagy f@sz akart lenni a főnök háta mögött.BUkta.

    15
    2
  2. Jobb ha elválsz Tóni és keresel másik stromant mert ezen a Valkidbabán keresztül nem lehet már egy fillért sem átmenteni.

    12
  3. Tescos napoleon, kevesebb adria arccal. Helyi marcopolonk vajon milyen indoklassal “tagadta meg” jezust, akarom mondani csapta ossze a bokajat az utasitast vegrehajtva. Verciki , gagyi.

    16
    3
    1. Picsogjál még!

      „Több olyan üzletember akad, aki 2010 előtt a baloldal szekerét tolta, most pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszere előmozdításáért fáradozik. Az elmúlt másfél évben Puch László igazolta, hogy ő ennél is többre hivatott: a Fidesz-állam 1,64 milliárd forintnyi tendergyőzelmet és 315 milliós, vissza nem térítendő turisztikai támogatást szavazott meg neki, ám cégei közben a parlamenti MSZP-frakciónak is számláztak. A szocialisták volt pénztárnoka tehát úgy ellenzéki, hogy kormánypárti, s ezt olyannyira nem akarja elhallgatni, hogy a vállalkozásait menedzselő ifjabb Puch László válaszra is méltatta lapunkat. Sőt: kérésünkre elküldte az 1,5 milliárdba kerülő új balatoni panziójuk látványtervét – így minden adófizető ellenőrizheti, mihez járul épp hozzá néhány garassal.

      Csak ha valaki nem emlékezne rá, Puch az mszp pénztárnoka .

      Résztulajdonosa (???) ennek

      Dalmácia középkori hangulatú városa, a turisták által kedvelt Šibenik kikötőjében horgonyoz a Valery II nevű hajó. A 2004-ben épített, piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is érő katamarán.”
      ????
      Basszus! Lehet, hogy a ballik elnöke itt fogja elkészíteni a paprikás krumpliját?

      4
      2
  4. A történet nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogy milyen játszmák mennek a háttérben.

    14
  5. Teljesen életszerű történet.
    VALAKINEK eszébe jut, hogy vazze, vegyük má’ meg azt az 1022 hektár fődet, lyó lesz ralyta hagymát szaporítani, hát igaz, VALAKI benyúl a filyókba, vazze itt az 1,6 milliárd, nesztek, de az a gyagyás A. megvétózta. Most mit csináljunk az 1.6 tizeddel? Kérdezzük meg M.-et, ő aszogya nem örülök neki, de vegyetek egy szállodát, most ócsó, vagy épíccsetek egy kisebb tellyesítményű stadiont, oszt lyól van. Én okos vagyok, tán a legokosabb. De O.-val is legyetek lyóba. Malyd az álam üzemelteti, oszt az is lyól van.

    14
    2
    1. Több párt rendszer egyetlen eredménye: egymásra kiabálják gazemberségüket!

      1. irigykedj még!
        „2020.07.08. 17:25

        Vörös bárók – ezeket a szavakat használta Orbán Viktor miniszterelnök nemrég a parlamentben. Ugyan nevek nem hangzottak el, viszont egy kis utánajárással összeállítható azoknak a baloldali pártokhoz közeli vagyonos embereknek a listája, akik nem riadtak vissza a tilosban járástól sem. Van köztük KISZ-tag, miniszterelnök, börtönbizniszben nyomuló ügyvéd és riportereket lökdöső miniszter is. „

        4
        1
        1. „Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!” Tolsztoj Lew 1802! beszoptuk!
          Törvényszerűen mondhatjuk ki: hitvány idősebb nemzedékek mellett felnőtt ifjúság még hitványabb. Szabó Dezső 1921!

        2. A bányatulajdonos párrtitkár fiacskája vörösbárózik?Meséljetek még kicspi!

          9
          3
      2. mert egypárt rendszerben hogyan is volt?

        „ÚJRA FELBUKKANT A PIACON KÁDÁR EGYKORI SOFŐRJÉNEK HÍRHEDT KASTÉLYA!
        2017. június. 13
        Sokáig úgy tűnt, nem talál gazdára a hányattatott sorsú csömöri vadászkastély, míg végül 2016 októberében úgy tűnt, megoldódott az ingatlan helyzete. Ehhez képest ma ismét szembejött egy hirdetés, érdekes módon a korábbiakhoz képest szégyellősebb fotókkal tűzdelve. Az ár ismét 899 millió forint…

        Már 2015 telén is írtunk az ingatlanról, akkor még 1,1 milliárdért kínálták a Loire-menti kastélyok mintájára épült házat és birtokot. Egy évvel később pedig jött a hír, gazdára talált az ingatlan. Némi csend után úgy tűnik, az új tulajdonos is tovább adná a befektetést.
        “A modern négyszintes 2800 nm /szintenként 700 m2/ kastély egy 32.8 hektáros gyümölcsös területén, a kastélyhoz tartozó külön elkerített 1, 6 hektáros park közepén áll. Csömörről a birtokig és a birtokon belül a kastélyhoz betonút vezet. A kastélyban 21 szoba, szinte mindegyikhez külön fürdőszoba , / + egy lakosztály/ a szobákban gardrób és elegáns berendezés. Egyedi étterem, reprezentatív vadászterem, az alagsorban borozó, konditerem. Egyedi fa nyílászárók szúnyog hálózva, a földszinten 80-m2-es fürdőmedence télikerttel. „

        2
        1
  6. A világkerülő azért van a pozícióban, hogy
    a vezírnek jelentse ha valaki az ő és Lölő
    megkerülésével akar üzletelni.
    Nix ugri-bugri Viktor nélkül.

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek