A 68. percben újabb gólt lőhetett volna az Újpest. A korábbi válogatott Stieber Zoltán szabadrúgását röviden fejelték ki, a gólszerző Mitrovics kapásból visszalőtte a kipattanót, de Goran Milovic kifejelte a kapu bal felső sarkába tartó labdát.

A folytatásban a Diósgyőr nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért, de a miskolci csapat jó ideig teljesen veszélytelen volt. A DVTK mutatott játékéról mindent elmond, hogy Banai Dávidnak, az Újpest kapusának a 89. percben kellett bemutatnia az első bravúrját, ekkor Milovic 13 méteres bombáját szedte ki a jobb felső sarokból.

Banai Dávid (sárgában) hatalmas védést mutatott be a hajrábanFORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

A 92. percben Bogár Gergő játékvezető időhúzásért kiosztotta Tallónak a második sárga lapját, így az Újpest emberhátrányban fejezte be a meccset, de ez már nem osztott nem szorzott a végeredmény szempontjából. Tallót edzője le akarta cserélni, de túl lassan ment le, ekkor kapta meg az újabb sárga lapot.A játékos nem akart bemenni az öltözőbe, majd a meccs végén három ember fogta le és tuszkolta le a pályáról. Az M4 közvetítésében elhangzott: az öltözőfolyosón is botrány volt a meccs után.

Győzelmével az Újpest feljött a tabella nyolcadik helyére, és öt ponttal eltávolodott a kiesőzónát. A Diósgyőr továbbra is utolsó, és öt pontra van a bennmaradást érő 10. helytől.

https://www.origo.hu/sport/futball/20210212-ujpest-fc-dvtk-diosgyor-nb-i-otp-bank-liga-21-fordulo-eredmeny-osszefoglalo-video.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator