Skip to content

Tiltott anyagot tartalmaz? Megtiltotta a GVH egy fogfehérítő eszköz reklámozását

Tiltott anyagot tartalmaz? Megtiltotta a GVH egy fogfehérítő eszköz reklámozását

A BrightWhite-ot reklámozó influenszereknek helyreigazítást kell közzétenniük.

Vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő reklámozását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A versenyhivatal 2020 végén indított vizsgálatot a fogfehérítő termékcsalád forgalmazóival szemben. A közlemény szerint a termékeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)

forgalomból kitiltottként tartja nyilván, mivel a dokumentációjuk hiányos, és nem zárható ki, hogy az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz.

Ezek alapján arra jutottak, hogy a fogfehérítő jogszerűen nem népszerűsíthető.

A GVH az eljárás során azzal szembesült, hogy a fogfehérítőt hónapokkal a jogerős NNK-s tiltás után is reklámozzák, amivel széles fogyasztói kört veszélyeztetnek.

A hivatal a BrightWhite népszerűsítésének befejezésére kötelezte a forgalmazó cégeket, valamint a reklámok közzétevőit. A hivatal emellett – az érintett közvetítő ügynökségek kötelezésével – helyreigazítás közzétételét rendelte el azoknak az influenszereknek a közösségi csatornáin, akik a forgalmazás megtiltását követően is reklámozták a fogfehérítőt.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2021.02.03. 16:34

    De ha az oroszok készítenék, akkor nem győznék dicsérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük