Kriza Ákos visszaadta Miskolc jövőjét, mindig ment előre a legnagyobb ellenszélben is, a bírálatok és a rágalmak ellenére is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Miskolc korábbi polgármesterének temetésén, szombaton.

 

 

 

A kormányfő beszédében kiemelte: nehéz egyszerre búcsúzni a polgármestertől, a bajtárstól és a jóbaráttól.

Úgy vélte, Kriza Ákos többet élt, mint ő, de meglehet, többet bármely jelenlévőnél, mert tizenöt évet élt egy gyógyíthatatlan betegség, vagyis a közvetlen életveszély és az elmúlás „naponta visszatérő gondolatának árnyékában”, és az ilyen élet napjai sűrűbbek, súlyosabbak és értékesebbek.

Közölte: első pillantásra úgy tűnik, a sors kegyetlen volt hozzá, de az is lehet, hogy épp ellenkezőleg, „az Úr kegyes volt” hozzá, mert időben szólt. Tizenöt évvel ezelőtt szólt neki, hogy rendezze át az életét, mert olyan betegség költözött belé, amely bármely pillanatban ledöntheti a lábáról – idézte fel. Hozzátette: szólt, hogy neki másképp kell élnie, beosztania az idejét és az erőit.

A miniszterelnök azt mondta, ezért Kriza Ákosnak másképp kellett dolgoznia, különbséget tennie fontos és lényegtelen dolgok között. Ezért lehet azt gondolni, hogy többet és mélyebben élt, mint mások – magyarázta.

Úgy fogalmazott, sokan futnak az elmúlás elől, sokan „aligha tudták volna elhordozni az elmúlás naponta visszatérő gondolatát és annak mázsás súlyát”. Kriza Ákos azonban nem futott el, nem roppant össze, nem vágyott az áldozatot megillető együttérzésre és sajnálatra – mondta.

Megjegyezte: a volt polgármester nem vesztegetett el egyetlen pillanatot sem, meglátta és elfogadta ebben a harcban az Istentől kapott lehetőséget.

Orbán Viktor hangsúlyozta: most elbúcsúzik tőle, és Magyarország miniszterelnökeként, a kormány nevében még egyszer elmondja, mennyire hálásak mindenért, amit „értünk és a városért, Miskolcért” tett. 2010-ben egy egész város gondját-baját vette magára – mutatott rá.

Azt mondta, Kriza Ákos látta, mekkora a feladat, és azt is látta, hogy ami máshol működhet, az itt kevés lesz. Itt a bizalmat csak kemény munkával lehet kiérdemelni, itt olyan ember kell, aki a városnak nemcsak jó gazdája, de menedzsere, orvosa és kezelője is lesz, és ő éppen ilyen volt kilenc éven keresztül – közölte a kormányfő. Hozzáfűzte: Kriza Ákos visszaadta Miskolc jövőjét.

A kormányfő szerint a politika világában nincs ennél nagyobb siker. Ma Miskolcnak ismét van jövője, és az ő munkája nélkül ez nem így lenne – mutatott rá.

Közölte: nem tudni, hogy a kötelességtudat, amellyel szolgálta a várost, megrövidítette vagy növelte a napjai számát. Azt sem lehetett tudni, hogy milyen nehéz lehetett neki így Miskolc irányítása, csak azt lehetett látni, hogy újjáépült a város – mondta.

Orbán Viktor úgy látja, Kriza Ákos ment előre a legnagyobb ellenszélben is, a bírálatok és a rágalmak ellenére is.

Kitért rá: a Fidesz-KDNP nevében is búcsúzik, amely közös politikai otthonuk, családjuk volt. Ebben a családban Kriza Ákost szilárd tartásából nem lehetett kizökkenteni, és a napi csaták közepette is csak arra figyelt, ami „felemeli Miskolcot és ismét naggyá teszi az egész Kárpát-hazát”. Egy kemény, zárkózott, de mély érzésű, elszánt férfit láttak benne, aki amit elhatároz, azt véghez is viszi – fogalmazott.

A miniszterelnök közölte: búcsúznak a polgármestertől, a fideszes bajtárstól és a baráttól is. Az a kötelék, amely negyedszázadon át összefűzte őket, barátság is volt – tette hozzá.

Azt mondta, bízott benne, hogy egyszer majd együtt örülhetnek mindannak, amit Kriza Ákos létrehozott a nehéz sorsú városban, de erre már nem kerülhet sor. „Büszkék vagyunk arra, hogy melletted harcolhattunk” – zárta szavait Orbán Viktor.

Kriza Ákos január 18-án hunyt el, 56 éves volt.

A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte. Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. A Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt 2010-es polgármesterré választásáig. Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor egészségi állapota miatt visszavonult a politikától.

 

MTI