Még Trump is „csodálatosnak” nevezte az első női pénzügyminisztert

 

Tapasztalt válságkezelő, mérsékelt hangvételű közgazdász, aki közismerten jó viszonyban volt Barack Obamával, de még Donalt Trump is elismerte – legalábbis szóban.

Elsöprő többséggel választotta meg az amerikai Szenátus pénzügyminiszternek Janet Yellent, az első nőt ezen a poszton. Yellen amúgy is rekorder: ő volt az első nő az amerikai központi bank, a Federal Reserve élén,

és az első személy, aki az ország három legfontosabb gazdasági pozíciójában is megfordult: pénzügyminiszter, Fed-elnök és a Fehér Ház vezető gazdasági tanácsadója.

A 74 éves Yellen karrierjének ötven éve alatt szélsebesen mászott fel a ranglétrán, de úgy, hogy egy lépcsőt sem hagyott ki. Brooklynban született, a Rhode Island-i Brown Egyetemen diplomázott és Ph.D fokozatig vitte közgazdaságtanból. Karrierjét az akadémiai közegben kezdte, tanított a Harvardon, majd elszegődött gazdasági elemzőnek a Fedhez. Itt találkozott későbbi férjével, a szintén közgazdász George Akerloffal, akit követett Londonba: Yellen férjéhez hasonlóan tanítani kezdett a London School of Economicson. Két évig bírta a brit fővárosban, hazatért az Egyesült Államokba, és állást kapott a californiai Berkeley-n.https://forbes.hu/uzlet/meg-trump-is-csodalatosnak-nevezte-az-elso-noi-penzugyminisztert-portre-a-rekorder-janet-yellenrol/