Összeomlik a miskolci tömegközlekedés. Valóban?

 

Múlt péntekig várta az utazóközönség észrevételeit, véleményeit a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. azokkal a tervezett változtatásokkal kapcsolatban, melyeket rövidesen bevezetne a helyi vonalhálózaton – írja a Minap.hu. A módosítások több buszjáratot is érintenének: lennének megszűnő, átalakuló, pontosabban hosszabb útvonalon közlekedő és újonnan induló autóbusz-viszonylatok is. A miskolci közlekedési cég villamosközlekedési igazgatója szerint a változások nem ördögtől valók, amit az is bizonyít, hogy a szeptemberben bevezetett vonalhálózati módosításokat is pozitívan ítélik meg legtöbben, legalábbis az eltelt hónapok tükrében.

A további változtatások ráadásul elkerülhetetlennek tűnnek, hiszen a védekezési költségek, a világjárvány miatti bevételkiesés és az önkormányzatot érintő kormányzati elvonások miatt biztosan nem lesz akkora forrás a közösségi közlekedésre, mint az elmúlt években – mondja Juhász János.

A városi közösségi közlekedés új feltételrendszerének kidolgozására egy menetrendi és hálózati munkacsoport kezdte meg a munkáját a polgármesteri hivatalban az elmúlt héten: a probléma megoldásán hivatali, a szakcégektől érkező, valamint a civil szférát képviselő szakemberek dolgoznak majd a következő időszakban.

Juhász János hangsúlyozta: az MVK eredetileg úgy tervezte, hogy március elején indulhatnak a módosított vonalhálózattal, ez azonban most úgy tűnik, változni fog. “Az biztos, hogy valamilyen intézkedésre szükség van, mert a járvány miatt kialakult helyzetben, az elvont kormányzati támogatások mellett nem valószínű, hogy finanszírozni lehet a 2020-ban kiadott kilométer-teljesítményünket. Sok függ attól is, meddig tartanak a korlátozások, mikor indul újra az élet, hiszen a visszatérő utasok forgalmat és természetesen némi bevételt is generálnak. A munkacsoporttal azon dolgozunk a következő időszakban, hogy a közösségi közlekedésre fordítható közpénz felelős elköltésével megtaláljuk legelfogadhatóbb megoldást, olyat, ami az utasoknak is megfelel, és belefér a költségvetésbe” – zárta Juhász János.

A változások ütemezéséről már a munkacsoport legutóbbi ülésén volt szó. Jelen állás szerint február 1-jétől egy ideiglenes menetrend lép életbe, ennek részleteit a héten ismertetik. A munkacsoport ezután tovább dolgozik, és várhatóan március közepétől újabb finomításokat javasol az MVK Zrt. számára. Ha ez a két lépcsőben elvégzendő válságintézkedés meghozza a kívánt eredményeket, akkor esély nyílik arra, hogy szeptember 1-jétől majd egy harmadik menetrend lépjen hatályba, amely ismét engedményeket tehet egyes járatok visszabővítésével – amennyiben az eddig elért gazdálkodási eredmények ezt lehetővé, a járványhelyzet utáni utasforgalmi igények pedig indokolttá teszik.

5 Responses

  1. Majd akik összehozták az 5500 milliárdos államháztartási hiányt, fogják hurcolni a népet az 50 milliós terepjárójukkal.

    6
    3
  2. Eccerű! Fel kell mondani a 2011-2014 közötti adósságkonszolídációt és befizetni 258 önkormányzatnak 1,369 milliárd jó magyar Forintot a kamatokkal együtt.

    Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen közölné; „Mivel Mónika elvtárnő nem adott pénzt ezt mi hoztuk össze Viktor! ”

    Sőt!

    Majd mi fizetjük a tanárokat, az orvosokat, mint eddig…. a parkolásból, az iparüzésiből, stb.

    1
    2
  3. 9-es, 19-es, 29-es, 101B-s, buszokat és 2V villamost megszüntetni, villamos vágányt vasgyárba felszedni és mag van oldva a probléma.

    3
    2
  4. Hazugság!Fideszes választási kampány 2022 része az „öcceomlikavároszközjekedésze”.Kijárási tilalom 2 hónapja, madár se repülhet ki este 8 után a fészkéből, de mégis este 8-tól éjfélig úgy járnak a szellemvillamosok 15 percenként, a szellembuszok 20 percenként (azért szellem, mert a sofőrön kívül mást nem szállít szinte), minha egy szaudi olajmágnás pénzelné a miskolci tömegközlekedést.

    2
    1

Hozzászólás a(z) Vasmű bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű