Varga Judit Diósgyőr-szurkolónak vallja magát, de találtak róla egy fradis fényképet

Nem titok, hogy gyermekkorom óta Diósgyőr szurkoló vagyok.Remélem 2021 DVTK sikerekben lesz gazdag, mert minden miskolci tudja, hogy sorsod Borsod!❤️? – fogalmazott Varga Judit a január 11-én közzétett Facebook-bejegyzésében.

Az internet népe szerint korántsem, ugyanis előkerült róla egy régebbi fotó, amelyen a Fradi csapatával pózol, és még a sáljukat is a nyakába akasztotta…

31 Responses

  1. A fideszes diósgyőriek mind ilyenek. Lásd a a bébiszitter zöld-fehér fradisálját. De a nagyváradi lobbi is zöldre festette a villamosokat. Ugye utána a város logóját is zöldre kellett változtatni…

    11
    1
      1. Ez jó! Nagyszerű megfogalmazás. „Egy része”.
        Vagyis a fideszkáderek egy része pedofil.
        Vagy, a fidesz alapítóinak egy része kábítószerrel a hátizsákjában jön-megy.Stb.,stb.,stb…

        7
        1
        1. Vagyis. Az mszp-DK káderek egy része gyilkos.

          „Tizenegy éve ölette meg Deme Gábor, az MSZP volt önkormányzati képviselője a szintén szocialista politikusként is ismert Takács István iskolaigazgatót, valamint Papp László tanárt Kun Tamás gondnokkal. „

      2. Internetes szavazás, amelyben az arány a végéig nem változott. Mennyire hihető.

    1. Áá! Fekete város lesz

      A baloldal fokozta a halálkampányt

      ” vasárnapi Facebook-videójában Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi politikus gyalázatos hangon beszélt a nyugdíjasokról. „Hullanak az idősek”, „pusztulnak” – ezeket a kifejezéseket használta annak érzékeltetésére, hogy az idősek arányaiban többen vesztik életüket a koronavírus-járványban, mint más társadalmi csoportok.
      Különösebben nem kell részletezni, hogy Márki-Zay szavai miért sértőek az idősebb korosztályra nézve, már csak azért sem, mert pusztulni csak az állatok szoktak. Mint ismert, a radikális baloldali városvezetőnek harmad unokatestvére Hadházy Ákos.”

      4
      7
      1. Egy kommentből eljutottál a kamudiósgyőri vargától hadházyig?Új rekord krumplihuszár!

        8
        2
        1. Te beszélsz? Nem vettétek be Márki-Zayt az összefogásba?
          Mi lesz a rezidensével, az aranykalászos sajtkészítővel?

          1
          2
          1. Szóval a Márkizayos kommentekért jár a pityóka. Így már világos.

      2. Ócska fideszes hablaty, mosottagyú fidesz-zombiknak. Azaz neked és bandádnak.

        5
        1
          1. Már a fideszesek is blöffölnek? Az a bolsik gyűjtőpártja.

    2. Nem „nagyváradi” lobbi volt te ostoba!Egyszerűen tudomást szereztek a szavazásról a Fradi szurkolói és így fricskáztak a dióknak!Ennyi a történet!Feleslegesen hozod bele a politikát!?

  2. Ezt elcseszted Juditka! Így már nem indulhatsz majd Miskolcon egyéni körzetben, mert kinevetteted magad.

    9
    2
  3. Egy kommentből eljutottál a kamudiósgyőri vargától hadházyig?Új rekord krumplihuszár!

    7
    2
  4. Ha majd úgy kell akkor a Vidi sálja lesz a nyakában..
    Most a fideszf@szt kell szopogatnia..
    A valóságban is!!!
    ..hiába 3 kölyök meg férjecske…
    Durva dolgok derülnek ki majd..

    8
    2
  5. Ez valami járvány lehet a Fideszben, imádott Csöbör Katikánk is csak addig DVTK-szurkoló, amíg Miskolcon van, Mezőkövesden már nem a DVTK-nak szurkol….

    13
    1
    1. Semmi különös, csak a főniről vettek példát: Eleinte Orbán is Újpest-drukker volt, majd fehérvári lett, míg aztán a harmadik fázisban saját csapatot hozott létre a szomszéd telken épített stadionban, amihez ellopta Puskás Öcsi nevét!

          1. Ő meg fradi sállal a nyakában.De azt meg nyilván sorosista brüsszelista ügynökök photoshoppoltak oda.

      1. Akkor sincs semmi, ha a fradinak szurkol, csak nem kell az ellenkezőjét hazudni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek