A miskolciak többsége által támogatott nyitott városháza program a mérce, amely a közpénzek felhasználásához a lehető legteljesebb átláthatóságot biztosítja

Miskolc várja az EU-ból érkező források felhasználásáról szóló egyeztetéseket

A Velünk a Város frakció Miskolc város fejlődésének szempontjából rendkívül pozitív fejleménynek tartja, hogy az Európai Parlament szakbizottságai arról döntöttek, a járvány utáni helyreállítási alapjából érkező források elosztásába az önkormányzatokat is be kell vonni. Rengeteg pénzről van szó: Magyarország 2021 és 2026 között 7 milliárd 176 millió euró vissza nem térítendő támogatást kaphat, az ezeket érintő döntésekből nem lehet majd kihagyni az önkormányzatokat.

Miskolc demokratikus városvezetése eddig is nyitott volt a különböző szintű egyeztetésekre, a jövőben is az lesz, a város jövőjét meghatározó számos fejlesztési javaslata van, amelyek a járvány után segítenék megerősíteni a város gazdaságát. A Velünk a Város frakció bízik abban, hogy az Európai Unióból érkező támogatások hozzásegítik a várost ahhoz is, hogy a Kreatív Régió program keretében tíz év során számos gazdasági, infrastrukturális és turisztika projekt megvalósuljon. Emlékeztetünk arra, hogy a kormány erre vonatkozó ígérete már megszületett.

Miskolc abban is partner lesz, hogy a támogatások felhasználása teljesen átlátható és ellenőrzött legyen, ugyanis a vissza nem térítendő támogatások feltétele, hogy a Fidesz-kormány is képes legyen garantálni a csalás, a korrupció és az összeférhetetlenségek kizárását. Az elmúlt 10 év során az EU-ból származó közösségi források magánzsebekbe való eltérítése miatt az Unió döntéshozói jól láthatóan kételkednek az Orbán-kormány szavahihetőségében, erkölcsi minőségében. Erre minden okuk megvan.

A Velünk a Város frakció számára ebben a kérdésben változatlanul a miskolciak többsége által támogatott nyitott városháza program a mérce, amely a közpénzek felhasználásához a lehető legteljesebb átláthatóságot biztosítja – amit a városért dolgozó vállalkozásoktól, partnerektől is megkövetel.

Miskolcon nem fog múlni, hogy a város friss támogatási forrásokhoz jusson, amelyek a miskolciak számára leghasznosabb fejlesztések megvalósulását szolgálhatják