A Kazincbarcikai Járásbíróság 2021. január 12-én hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2018. őszén egy vadászat alkalmával megsebesítette a sértettet.

Az ítélet szerint a vádlott 2016. óta egy borsodi vadásztársaság sportvadász tagja volt. A férfi 2018. novemberében sportvadászaton vett részt, melyet megelőzően balesetvédelmi oktatásban részesült. A vadászat során a vádlott és a vadászaton hajtóként résztvevő sértett egy dombon haladtak, amikor a vádlott, megszegve a vadászati és a balesetvédelmi szabályokat, a sörétes vadászfegyverével a domb lejtős irányába, a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lövést adott le, mely eltalálta a sértettet. A sértett bal karjába, bal és jobb lábába sörétlövedékek fúródtak, mely miatt nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett.

A járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, akit ezért 192 ezer forint összegű pénzbüntetésre ítélt. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott beismerte a cselekmény elkövetését és tettét megbánta.

A bíróság ítéletével szemben a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében, az ügyész súlyosítás végett fellebbezett. A büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik.