Spórolni, spórolni. Miskolcon még nem készülnek, pedig…

A fővárosi cégstruktúra átalakításával próbálna több milliárdot spórolni Budapestnek Karácsony Gergely főpolgármester. A 24.hu értesülései szerint Karácsony a kormányzati elvonások és a járványt kísérő gazdasági válság okozta kieső bevételek miatt készül öt fővárosi közműcég összevonására.

A terv szerint ez már középtávon több milliárd forintos megtakarítást jelentene, mert az összevonással kevesebb cégvezetőt és felügyelő bizottsági tagot kéne fizetni. Ez utóbbi pont, ami miatt politikailag kényes a terve: az fb-tagokat a pártok delegálják. Bár a veszélyhelyzetre tekintettel Karácsony egy személyben is dönthetne, mert most nem lehet összehívni a közgyűlést, talán pont emiatt jelezte, hogy csak akkor lépi meg a közműszolgáltatók összevonását, ha a többség támogatja.

Az összevonás a Főtávot, a Fővárosi Közterület-fenntartót, a Budapesti Temetkezési Intézetet, a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-t és a Főkertet érintené. Karácsony a 24.hu értesülései szerint azt világossá tette belső körben, hogy az átalakítás a dolgozókat nem, csak a párhuzamosan működő tevékenységeket érintené.