Skip to content

A Fidesz által támogatott orvos-borász polgármesternek több, kérdéseket felvető, a praxisát és a szőlőbirtokát érintő ügyét is felemlegette cikkében az Átlátszó

A Fidesz által támogatott orvos-borász polgármesternek több, kérdéseket felvető, a praxisát és a szőlőbirtokát érintő ügyét is felemlegette cikkében az Átlátszó

Egyre feszültebb a viszony Palotás András polgármester és a képviselő-testület között az Átlátszó szerint. A novemberi időközi választást viszont elsodorta a februárig tartó vészhelyzet.

Feloszlatta magát augusztusban Vizsoly képviselő-testülete, az ezt indítványozó képviselők szerint ugyanis Palotás András polgármesterből hiányzott a hajnaldóság az együttműködésre. Palotás mással magyarázta ezt az Átlátszónak: szerinte azért oszlott fel a testület, mert ő feljelentést tett amiatt, hogy a tagok – ugyanazok, akiket 2014-ben is megválasztottak – jelentős hiányt hagytak hátra öt év alatt.

A feljelentésről Palotás semmilyen részletet nem árult el, a rendőrségtől azt tudta meg a lap, hogy valóban fordult hozzájuk valaki ilyen ügyben, de az ügyet hatáskör hiányában továbbították a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának. A NAV szintén megtagadta a válaszadást.

Palotást a Fidesz támogatásával választották meg tavaly októberben. Az orvos-borász polgármesternek több, kérdéseket felvető, a praxisát és a szőlőbirtokát érintő ügyét is felemlegette cikkében az Átlátszó.

A helyzet a lap szerint egyre feszültebb, a novemberi időközi választás azonban – mint csütörtökön a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról kiderült – a veszélyhelyzet miatt elmarad. Az időközi választás új időpontját a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell újra kitűznie a helyi választási bizottságnak. A vészhelyzetet viszont a kormány egy kedden este kihirdetett rendelettel február 8-ig meghosszabbította.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2020.11.20. 21:35

    Szégyen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük