Ahogy arra Dominoque Laporte 2003-as hiánypótló műve, A szar története (Histoire de la merde) is rávilágít…

… – először Franciaországban, 1539-ben vezették be a törvényt, ami kimondta, hogy mindenki felelős a saját mocska eltakarításáért, és minden portán kötelezővé tette a pöcegödrök kialakítását. Az ürítés nagyjából ekkortól kezdve lett szemérmesebb, az intim szférába tartozó tevékenység. Ugyancsak Franciaországhoz kötődik a koedukált illemhelyek kialakítása is: egy párizsi kocsma 1739-ben elsőként osztotta fel a mellékhelyiségeket férfiaknak és nőknek fenntartott részekre.

Koleramentes brit innováció

A modern vécék elődei a XVI. századi Európában jelentek meg. Sir John Harrington, I. Erzsébet angol királynő keresztfia már 1592-ben feltalálta a modern vízöblítéses vécé ősét, amihez egy megemelt víztartály és egy lefolyócső is tartozott, így a lecsorgó vizet a bélsár leöblítésére használhatták. Harrington a királynőnek és saját magának is készített egy-egy példányt, de azt eszköz szélesebb körben sosem lett népszerű. Arra csaknem kétszáz évet kellett várni; az óragyártó Alexander Cummings 1775-ben mutatta be az S alakú elvezető csővel felszerelt vízöblítéses vécét, ami megakadályozta a kellemetlen szagok visszaáramlását.

A XVIII. századi Nagy-Britanniában az iparosodott területeken számos munkásotthont létesítettek, kültéri vécékkel; a vidéki területeken jóval tovább tartott a vízvezetékek kiépítése. Az ott élők többnyire az earth closet néven futó, ma komposztáló vécéként ismert illemhelyeket használták (a név onnan ered, hogy ürítés után dobozban tárolt granulált agyaggal szórták be a maradványokat). Ez Henry Moule tiszteletes találmánya volt, aki az 1860-as években így próbálta segíteni a folyóvíz nélkül élő papokat abban, hogy tisztábban és egészségesebben élhessenek.

A XIX. századra a népességnövekedés újabb változásokat kényszerített ki. A túlnépesedett városokban, mint London és Manchester, száz ember jutott egyetlen illemhelyre. A szennyvízelvezető hálózatok nem bírták a terhelést, és az ürülék ellepte az utcákat. A bűzön túl ez azzal a problémával is járt, hogy a bélsár az ivóvízbe is visszajutott. A vízvezetékcsövekből gyakran barna víz csordogált, amit nemcsak a széklet színezett el, hanem a vegyszerek, a lótrágya és a halott állatok bomló tetemei is. Tízezrek haltak meg a víz által terjedő betegségekben.

A brit kormány 1848-ban törvénybe iktatta, hogy minden új házban kötelező vécét építeni, de ez sem volt elég: a változást az 1858-as forró nyár hozta el, amikor a túlterhelt csatornarendszerek miatt mindenhonnan orrfacsaró bűz áradt. Ekkor kezdték meg a londoni csatornarendszer kiépítését. Az építkezés 1865-ben fejeződött be, ami a vízi úton terjedő betegségek, többek között a kolera és a tífusz látványos visszaszorulásával járt.

Edward herceg – a későbbi VII. Edward király – 1861-ben megbízta Thomas Crapper vállalatát, hogy alakítson ki illemhelyeket több angol királyi palotában. Crappernek számos, a vízelvezetéses vécékhez kötődő szabadalma volt, de a hatékony öblítést biztosító szelepes ürítőrendszer nem az ő találmánya volt, hanem Albert Gibliné; Crapper vállalata csak az elterjesztésében segédkezett.

Modern idők: Swarovski-luxus és emésztőgödör

A XX. századra kialakult a modern vízöblítéses vécék ma ismert formája. Alul a porcelán vécécsésze és a műanyag- vagy fadeszkás ülőke, felül a gravitáció erejét hasznosító vízöblítő tartály, oldalt az 1902-ben piacra dobott vécépapír. A mechanizmus azóta sem változott, legfeljebb a hatékonyságán javítottak. Ilyen hatékonyságnövelő intézkedés volt az 1992-es amerikai energiapolitikai törvény is, ami 1,6 gallonban (6,05 literben) határozta meg az egy öblítéshez szükséges vízmennyiséget, arra ösztönözve a mérnököket, hogy modernebb, kevesebb vizet használó, dugulásmentes vécéket fejlesszenek.

Ami ezen felül esik, az luxus. Persze, luxusból is többféle van: a Swarovski-kristállyal kirakott, 128 000 dolláros vécécsésze legfeljebb esztétikai élményt nyújt, de a japán innovációs lehetőségek mellett nem érdemes szó nélkül elmenni. A legmodernebb vécédeszkák olyan extrákkal bővíthetik ki az alapélményt, mint a fűthető ülőke, a szagtalanító spray-k, a bidé víznyomását szabályozó digitális kezelőpanelek (akár elektrolízissel kezelt baktériumölő vízzel is megmoshatjuk magunkat!), illetve az ürítéssel járó hangokat elnyomó speciális hangeffektusok.https://qubit.hu/2020/11/19/a-botra-tuzott-szivacstol-a-swarovski-kristalyig-ivel-a-vece-tobb-evezredes-diadalutja