Késsel többször is megszúrta feleségét, de az asszony sem habozott – Az Esztergomi
Járásbíróság 2 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki késsel több helyen megszúrta
feleségét veszekedés közben, ám a feleség sem hagyta annyiban, mert védekezésképpen ő is
kést vett magához, és a férjét a nemi szervén megszúrta. A férfi erőszakos többszörös
visszaeső, a bíróság őt 2018-ban, többek között a házastársa sérelmére elkövetett testi sértés
bűntette miatt, mint különös visszaesőt 2 év fegyházbüntetésre ítélte. Az erőszakos
többszörös visszaeső a szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra, az újabb
bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik. Az ügyészségnek a
vádiratban írt indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság a férfit 2 év fegyházbüntetésre
és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította még, hogy a vádlott feltételes szabadságra
nem bocsátható, továbbá az elkövetés eszközéül használt kést elkobozta. Az ítélet nem
jogerős. Az ítéletet a kihirdetését követően az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védő
enyhítésért jelentett be fellebbezést.(dorogimedence.hu,