Debrecen. A 100 ezer négyzetméteres gyárat egy hatalmas, 19 hektár méretű területen alakítják ki

Magyarországon – azon belül Debrecenben – hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák gyártásában a világpiacon vezető pozíciót betöltő, sanghaji központú cég – jelentette be kétéves tárgyalásának eredményét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházás értéke 65,5 milliárd forint, melyhez a kormány 13 milliárd forintos, vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít. A fejlesztés 440 új munkahelyet teremt,

A 100 ezer négyzetméteres gyárat egy hatalmas, 19 hektár méretű területen alakítják ki.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy nagy verseny folyt a beruházásért is: “három másik európai országgal kellett versenyeznünk azért, hogy ez a beruházás végül Magyarországot válassza.”

Hozzátette azt is, hogy a Semcorp új debreceni gyára az európai piaci igényeket fogja kiszolgálni, hiszen a következő időszakban az autóipar is jelentős mértékben átalakul, és a hagyományos meghajtásról a hangsúly majd egyre inkább átkerül az elektromos meghajtásra.
Magyarország a nagyberuházások nyertese

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a járványhelyzet miatt egy teljesen új világgazdasági korszak jön most éppen létre, amely nemcsak a vállalatokat, hanem az országokat is győztesekre és vesztesekre osztja. Az, hogy ki kerül a nyertesek, meg ki kerül a vesztesek közé az országok közül gazdasági szempontból, alapvetően az dönti el, hogy mely országok képesek arra, hogy még a mostani, embert próbáló körülmények dacára is nagy beruházásokat vonzzanak magukhoz.

A miniszter azt is megjegyezte, hogy Debrecen az egyik legvonzóbb beruházási helyszín ma, nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-európai összevetés tekintetében is.

Ezzel a beruházással 5 milliárd dollár fölé emelkedik a Magyarországon végrehajtott kínai beruházások összértéke, meghaladja a 15 ezret a kínai vállalatok által Magyarországon alkalmazott munkavállalók száma is.

Magyarepitok.hu

9 Responses

    1. Ózdon is átadott a polgi legalább egy budit!
      Pali meg a fal állás kinevezéseket!

      3
      2
  1. Pató Pál és csapata még sokáig marad és Miskolc nagyközség lesz. Nulla lobbierő, nulla elképzelés. Elkeserítő.

    3
    1
    1. „Először is, hallgassanak bele a miskolci civil szervezet kampánydalába (mp3; 4,8 Mb).

      Kedvcsinálóként a ballada legjobb sorai:

      (…
      ) Nehéz sorsunkban nem volt segítség, kohászatunk így oda lett.
      Vasgyári munkás, ó büszkeségünk, keserűség lett az életed.
      (…)
      Nehéz sorsunkban ma sincs segítség, jó Káli Sándor több lovon ül.
      Míg Fedor Vilmos alpolgármester kocsonyabálon he-hegedül.
      (…)
      Súlyos a számla: fizetnünk kell! Vízműnek annyi, multi viszi el.
      Sok könyvvizsgáló dolgozott rajta, míg eladhatta Szűcs Erika.
      (…)
      Szép városunkat még szebbé tesszük, és nem ürül ki közben zsebünk.
      A jót is jobbá tehetjük együtt, ha akaratod közös velünk.
      (…)

      Amikor először hallottuk, azt hittük, hogy a Borsod megyei Fidesz áll a monstre hosszúságú, de annál egyszerűbb felépítésű mű mögött, még Répássy Róbertet is megkerestük, aki csak annyit tudott mondani, a miskolci kampányoktól nem idegen a zeneiség, a szocialista Fedor Vilmos polgármester például Bill Clinton modorában, gitárral szokta járni a kampányeseményeket.”

  2. Az világos, hogy itt borsodban csak magunkra számíthatunk. Nade ha pár ügyes helyi vállalkozó kitalál valamit, pénze is van és nem tejel a fidesznek, vagy a tulajdon 25%-át nem iratja rá Récsöl nevére akkor másnap olyan törvényt hoznak, hogy bezárhatják a boltot. Szóval ebben az országban a fidesz kegyeire van bízva hogy hol milyen gyár vállalkozás működhet.
    A borsodi emberek nevében köszönjük fidesz, köszönjük csöbi, köszönjük hubi, majd gondolunk rátok 2022-ben.

    3
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű