Ehhez kell épüljön egy új városrész a József Attila út a Sajó és a Vasúti vonalak közti területen. A nap kommentje
Már a 70-es években készültek kiviteli tervek a felüljáró megépítésére. Ez nem 10 hanem 50 év. Na ezt a hátrányt sikerült végre ledolgozni. Az Intermodális csomópont kiviteli tervei, a csatlakozó 3-asra való rákötéssel és a Szinva Sajóhoz kapcsolódó árvízvédelmi tervével együtt készen vannak. Rendelkeznek a szükséges engedélyekkel. A kormány, az elnyert, kormányhatározatban megítélt támogatást nem vonta vissza. Annak csupán a mértékét kell az ország harmadik legnagyobb városához és az időközben létre jött építőipari áremelkedésekhez igazítani és nem a terveket módosítani (mondván : ” Miskolcnak ez is jó lesz) A tervek a helyi – helyközi buszok, villamos, taxi, motorkerékpár, kerékpár és a tram train (villamos vonat) fogadására is alkalmas, belefoglalva a körvillamos tervét ( Tiszai Pu.- Avas alja- Egyetem- Vasgyár Diósgyőr – Belváros Tiszai Pu.) Azt el kell felejteni, hogy ez csak egy közlekedési (modalitás) váltásra szolgáló hely. Ez annál jóval több. Ez a város kapuja, Ehhez kell épüljön egy új városrész a József Attila út a Sajó és a Vasúti vonalak közti területen a XXI. századnak megfelelően. A feladat adott és előkészített, csak meg kell építeni.