Verseny közben állt le a szíve Kovács Attilának, a DVTK judo edzőjének

Tragikus hirtelenséggel 43 esztendős korában elhunyt Kovács Attila, a DVTK judo edzője, számolt be róla a miskolci klub.

FIATALON ISMERKEDETT MEG SZERETETT SPORTÁGÁVAL, SOKÁIG ÉS EREDMÉNYESEN VERSENYZETT. A SPORT MELLETT TANULT ÉS CSALÁDOT ALAPÍTOTT, KISLÁNYA AZ Ő IRÁNYÍTÁSÁVAL KEZDTE EL A JUDO ALAPJAINAK TANULÁSÁT– mondta el Flórusz János, a DVTK judo szakosztályának vezetője.

Hozzátette, szerette és tisztelte a judo szellemiségét, úgy élt, hogy élete nagy részét ez töltötte ki. A rábízott korcsoport nagyon hamar közösséggé formálódott a keze alatt, megszerették és tisztelték a szülők is elhivatottságát látva.

VASÁRNAP SZERETTE VOLNA MEGMUTATNI VERSENYZŐINEK, HOGY MILYEN AZ Ő KÜZDŐSZELLEME, MÁR A DÖNTŐBE JUTÁSÉRT MÉRKŐZÖTT AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON. SAJNOS A VERSENY HELYSZÍNÉRŐL MENTŐ VITTE A KÓRHÁZBA, MERT LEÁLLT A SZÍVE ÉS TÖBBÉ NEM TUDOTT VISSZATÉRNI.

Bár még bíztak abban, hogy felépül majd, de sajnos nem kapta meg ezt az esélyt. Halálával egy 6 éves kisfiú és 13 éves kislány maradt apa nélkül.