Ritka molekulát találtak az űrben egy magyar lány közreműködésével

00281063

Dr. Kóspál Ágnes nemzetközileg elismert kutató. Már gyermekkorában is elbűvölte az éjszakai égbolt. A sokat kérdező kislányt a szülei arra biztatták, hogy járjon utána annak, amire kíváncsi. Napjainkban születő csillagok és bolygók keletkezési folyamatának részleteit kutatja. Tudományos megállapításaival nemcsak a csillagkeletkezés sok nyitott kérdésére adott magyarázatot, hanem arra is következtetni enged, hogy mi zajlott le 4,6 milliárd évvel ezelőtt a Naprendszerünk és bolygónk keletkezésekor. Hat évig végzett kutatómunkát Hollandiában a Leideni Obszervatóriumban és az Európai Űrügynökségnél. Jelenleg az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjában vezeti kutatócsoportját. Több mint félszáz tudományos cikkben publikált eredményei elismeréseként elnyerte a L’Oréal-UNESCO Nemzetközileg Kiemelkedő Tehetségek díját Párizsban. A 2017. november 2-án tartott előadásában arról mesél, hogy milyen izgalmas és kihívásokkal teli a tudományos kutatói munka. Ez az előadás egy helyi közösség által a TED-konferenciák mintájára rendezett, de azoktól független TEDx rendezvényen hangzott el. Lásd még: http://ted.com/tedx

 

Először mutatták ki az űrben a metanol egyik ritka, „nehéz” változatát egy nemzetközi kutatásban, amelyben Kóspál Ágnes magyar csillagász is részt vesz. A felfedezés segíthet megérteni, milyen kémiai összetevőkből születnek a bolygók.

A kutatók a chilei ALMA rádióantenna-rendszerrel tizenegy, Naphoz hasonló fiatal csillagot vizsgálnak. A körülöttük található szerves molekulákat térképezik fel, amelyek később a kialakuló bolygók anyagába is bekerülhetnek.

Az egyik különleges találat a Földtől mintegy ezer fényévnyire születő csillag környezetéből származik. Itt olyan metanolt azonosítottak, amelyben minden hidrogénatom helyét a hidrogén nehezebb változata, a deutérium foglalja el. A metanol a legegyszerűbb alkohol, és fontos szerepe van a nagyobb szerves molekulák felépítésében.

A vizsgált csillagok több mint felénél a metanol által természetes módon keltett rádiójeleket is észleltek. Ez arra utal, hogy a jelenség gyakoribb lehet, mint eddig gondolták. A további elemzésekkel azt szeretnék feltárni, hogyan változik a csillagok körüli anyag kémiai összetétele, és ez miként befolyásolhatja a bolygók tulajdonságait, illetve az élet kialakulásának feltételeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű