Magyar Péternek és kormányának komolyabb a zsarolási potenciálja az európai uniós színtéren, mint amennyi Orbán Viktornak volt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvényjavaslatot. A korrekciók lényege, ha minden igaz, a következő: az oktatás nyelve elvileg az ukrán marad, dea törvény biztosítja, hogy Ukrajna őshonos népei és az Európai Unió valamelyik hivatalos nyelvét beszélő kisebbségek a saját nyelvüket is használhassák az oktatás során;emellett nemzetiségi oktatási intézményi státust kaphatnak az iskolák, ahol a tanulók több mint 50 százaléka az EU-ban hivatalos nyelvnek számító nemzeti kisebbségi nyelven tanul.

A részletekről még nincs információ, de a parlamenti döntés önmagában is biztató. Akkor is, ha indokolt odatenni mellé Orbán Anita külügyminiszter vonatkozó kommentárjából a következőket: „A parlamenti döntés fontos előrelépés, de a folyamat még nem zárult le. Várjuk az ukrán elnök aláírását [ez időközben megtörtént], a törvény hatályba lépését és a vállalások tényleges megvalósítását.”

Hogy a törvénymódosítást benyújtották és megszavazták, alighanem annak köszönhető, hogy az ukrán politikai elit felfogta:Magyar Péternek és kormányának komolyabb a zsarolási potenciálja az európai uniós színtéren, mint amennyi Orbán Viktornak volt az utolsó időszakában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű