Nem távoznak a diákok az SZFE épületeiből, vastaps fogadta a bejelentést

Szarka Gábor kancellár péntek reggel utasítást adott ki, hogy este 18 óráig mindenkinek el kellett volna hagynia a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit és kollégiumait, mert előrehozták az őszi szünetet, hogy karbantartást és fertőtlenítést végezhessenek.

“Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem kiürítéséről szóló rendelkezést elutasítjuk”

– jelentették be a hallgatók a hat órára meghirdetett sajtótájékoztatón a Vas utcában, amire ezernél is több szimpatizáns érkezett.

Az őszi szünetet az eredeti rend szerint, azaz október 26 és 28. között fogják megtartani, folytatták. Nincs olyan objektív indok szerintük, ami az egyetem kiürítését járványügyileg alátámasztaná, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium legutóbbi ajánlása szerint nem kell áttérni digitális oktatásra. Szarka rendeletének pusztán politikai célja van a hallgatók szerint, hogy elhallgattassa a tiltakozást.

 

Azt is elmondták, hogy jogi útra terelik az ügyet, és a kollégium diákjai birtokvédelemért folyamodtak a VIII. kerületi kerületi jegyzőhöz a szerintük jogtalan kiürítés miatt.

Az egyetemi épület használatát senki nem tilthatja be, jelentették ki. Megköszönték a Főváros ajánlatát, de nem tartják indokoltnak az oktatási helyszín megváltoztatását. A hallgatók továbbra is termenként őrzik az SZFE Vas utcai és Szentkirály utcai épületeit, és azt ígérik, hogy a blokádot addig fenntartják, amíg az egyetemi autonómiát nem biztosítják nekik.

A tájékoztató végén visszamentek az épületbe, hogy megerősítsék a védelmet, az egyik hallgató ugyanis azt mondta, hogy bent már elkezdték kiüríteni a szobáikat.

Fotó: Huszti István / Telex

Információink szerint a hallgatóknak sikerült elfoglalni a stratégiailag fontos termeket. Az egyetemen töltik az éjszakát, a Vas utcai épületben nagyjából százan, míg a Szentkirály utcai tömbben ötvenen lehetnek jelenleg. “Innen csak a TEK dobhat ki minket” – fogalmazott a Telexnek az egyik oktató.

Az üzemeltető munkatársai hat után termenként és szobánként végigmentek, és felszólították a bent lévő diákokat, hogy hagyják el az épületet. Ők megtagadták, és erről jegyzőkönyv készült. Fizikai inzultus nem történt.

Hét óra környékén kijött az épület elé az egyik hallgató, és bejelentette, hogy az üzemeltető egyetlen épületrészt se tudott kiüríteni, sőt, az Ódry Színpadot is sikeresen visszafoglalták a diákok. 

A diákok sajtótájékoztatója
Fotó: Huszti István / Telex

„Na nem jött el a tábornok” – konstatálta egy tüntető, utalva Szarka Gábor katonai múltjára.  “Veletek vagyunk! Veletek vagyunk” – skandálta az ezernél is nagyobbra duzzadt tömeg, amely énekkel és tapssal fejezte ki szolidaritását az SZFE hallgatóival.

A Rákóczi út felől fél hétkor már nem lehet autóval befordulni a Vas utcába, egy rendőrautó zárta el a forgalmat. Ezen kívül kicsi a rendőri jelenlét, tudósítónk mindössze két autót látott az egyetem környékén.

A szimpatizánsok között volt Epres Attila, az Örkény Színház színésze. “Hogy mi fog történni, azt csak a Jóisten tudja, akiben én nem hiszek, de biztos vagyok benne, hogy a diákoknak van tervük a továbbiakra” – mondta a Telexnek. Epres nem hiszi, hogy rendőri erőt vetnének be az épületet rendőrökkel ürítenék ki, mert azzal csak reklámot csinálnának a hallgatóknak. Ezzel együtt azt gondolja, hogy váratlan volt a kancellár rendelkezése az épület gyorsított kiürítéséről.

Itt kell állnunk, tíz éve nézzük, mi az, amit hagyni lehet, mi az, amit nem, és fövünk, mint a béka az egyre forróbb vízben

– mondta egy civil tüntető a Vas utcában.

Egy másik demonstráló pedig a 2022-es választások közeledtével arról magyarázott, hogy a kormány megkísérli az SZFE autonómiájának felszámolását. “Egyébként is mindent felzabálnak, most ez van soron.”

Fotó: Huszti István / Telex

A közmédiában Szarka Gábor délután arról beszélt, hogy nem az egyetem kiürítéséről van szó, hanem előrehozott őszi szünetről, ami mindenkinek jól jön. Fontos szerinte, hogy “ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, hazamenjenek, beszélgessenek a szüleikkel, egy kicsit nyugodjanak meg, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik.”

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményben kérte Szarka Gábort, hogy gondolja át az intézmény hallgatóinak ellehetetlenítését. Szerintük nem oké a kollégiumból és az egyetem épületéből hallgatókat elküldeni, hűségesküt elvárni hallgatóktól, nyomást gyakorolni a dolgozókra, kikapcsolni az internetet, és lecseréltetni stikában a zárakat.

Az oktatói közösség szerint pedig a hallgatók tanuláshoz való jogát sérti meg Szarka az egyetem kiürítésével. Embertelennek nevezték, hogy néhány órás határidővel evakuálják a kollégistáinkat, ami a hátrányos helyzetű, és határon túl lakó hallgatók esetében a lakhatás megvonását jelenti.

Fotó: Huszti István / Telexhttps://telex.hu/belfold/2020/10/16/szfe-tuntetes-vas-utca-szarka-gabor-kiurites