Hétfő hajnalonként Tiszavasáriban feltűnik a kukásautó. Megáll a házak előtt, kiürítik a műanyag tárolókat, majd haladnak házról házra, utcáról utcára a megszokott menetrend szerint. A kukásautó sofőrje viszont tudja, melyek azok az utcák, ahova nem kell befordulnia: a Katona József utca által határolt Széles és Keskeny utcákba. Az ok prózaian egyszerű, felesleges, mert ezekben az utcákban nincs szemeteskuka.

NEHÉZSÉGET CSAK ANNAK OKOZ A SZEMÉT, AKINEK NINCS SZEMETESKUKÁJA ÉS HOZZÁ SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSE.

Erről már Kiss Zsolt számol be nekünk, aki a településen lakik. Mint mondja, minden hétfőn megy a kukásautó, és ők nem nézik, kinek van szerződése vagy nincs. A szolgáltató kiszámlázza és valamilyen módon ki is fizetteti az ott élőkkel.

A változtatás igénye nem újszerű. Lassan tíz éve próbálják az itt élők elérni azt, hogy ne csak szemeteskukájuk legyen, de érvényes hulladékszállítási szerződésük is.

Miközben a szemben álló felek vitája egy helyben áll,

A SZEMÉTDOMB CSAK MAGASODIK

a Széles és a Keskeny utcákban, ahol a félrevezető nevek ellenére mindkét sor szinte egyforma. Majd kétszáz méteren át szorosan egymás mellett sorakoznak a düledező viskók. A kis házak között mindössze egy fél futballpályányi terület van csak szabadon hagyva, amely nincs beépítve. De ezt a területet sportolás vagy séta helyett hasznosabb célra használják az itt élők. Anyák, gyerekek szépen odasétálnak, és ledobják a kezükben lévő zsákot, majd mint akik jól végezték dolgukat, vissza is fordulnak. A kupac egy része a konténerben landol.

UGYANIS EZ AZ EGYETLEN SZEMÉTLERAKÓ HELY A KÖRNYÉKEN.

Eddig félhivatalos volt, ma már illegális. Erről számol be a Haladjunk Aktivista Csoport egyik munkatársa, dr. Horváth Ferenc. Elismeri, hogy jogos a település vezetésének az az igénye, hogy közös legyen a teherviselés, és a település költségei a romákat is terheljék, de nem mindegy, hogy azt milyen módon oldják meg.https://index.hu/belfold/2020/10/16/tiszavasvari_szemetszallitas/