Hubay György intézkedik. Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyárát fogják létrehozni a Csanyikban

Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója elmondta, hogy

a beruházással Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyárát fogják létrehozni.

Az üzem ugyanakkor már most is jelentős szerepet tölt be a vállalaton belül, hiszen az elmúlt csaknem 3 évtizedben 24 milliárd forintot költöttek rá. A hosszú távú vállalati elköteleződést igazolja Magyarország iránt az is, hogy a cégcsoport összes stratégiai tevékenysége megtalálható belföldön, így többek között a hatóanyaggyártás, a kémiai kutatás, és az orvosi eszközök gyártása – tette hozzá.

Hubay György, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy a kormány felismerte a gyógyszeriparban rejlő lehetőségeket, és stratégiai partnerként tekint a Sanofira. A vállalat fontos szerepet játszik a miskolciak életében, hiszen a helyi üzem csaknem 400 helyi munkavállaló megélhetését biztosítja – hangsúlyozta.

A Sanofi Magyarországon 5 telephelyet működtet, és több mint 2 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Gyárai a miskolci Csanyikvölgyben, Újpesten, és Veresegyházon működnek. A Sanofi-Aventis Magyarország Zrt. adózott eredménye 2018-ban meghaladta a 4,6 milliárd forintot, 2019-ben az 5,9 milliárd forintot. 200 milliárd forintot meghaladó forgalmának csaknem háromnegyede külföldi értékesítésből származik.

2 Responses

  1. 100 embert küldtek el cirka 1 év alatt, az új gépsornak köszönhetően, további kb. 25 lesz még elküldve okóber 1.től !!!!!
    Na ennyit a fidesz munkahelymegtartó hazugságairól!!!!
    Tessék megcáfolni ha nem így van.

    3
    3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű