A leánykollégiumot és

a Szentpéteri kapu 70. alatti úgynevezett »húszemeletes házat« valóban értékesítésre kínálták, mindkettőt június 10-én hirdették meg egyszer a Minapban, a weboldalukon.

Az ingatlan.com-on pedig folyamatosan megtalálható mindkét hirdetés. Fél tucat komolyabb érdeklődő volt, adásvétel, foglalófizetés vagy bármilyen vásárlási szándékra vonatkozó jelzés egyik ingatlan esetében sem történt.”

Hozzátették: továbbra is az ingatlanok értékesítése a cél, de folyamatosan vizsgálják az egyéb hasznosítási lehetőségeket is. Próbáltuk felidézni, hogy 2019 októberétől milyen egyéb hasznosítási lehetőségről számolt be a városháza, illetve milyen sajtóhírek röppentek fel, de amint azt az eladási szándék kapcsán június végén, közel másfél hónapja megírtuk: az értékesítésen kívül egyéb tervekről a városháza az elmúlt 8 hónap alatt nem számolt be.

Adnák. Viszik?
Korábban azt is megfogalmazta a városháza, hogy „értékes ingatlannak a 100 millió forintos értékbecslési értéket meghaladó épületeket tekintjük. Ezt figyelembe véve az említett két ingatlanon túl a volt egyetemi fűtőmű értékesítését tervezzük”. Megkeresésünkre a városháza elmondta: „a 2020. augusztusi közgyűlésen kerül előterjesztésre az egyetemvárosi fűtőmű értékesítésének engedélyezési javaslata, egyéb 100 millió forint fölötti ingatlan értékesítése jelenleg nincs napirenden”.

Hetekkel ezelőtt egy építészszakmai lapnak, majd az Északnak is nyilatkozott Szunyogh László főépítész az Avas szálló kapcsán, mely szerint több érdeklődő is volt már az Avas szállóra. Azt kérdeztük ezzel kapcsolatban: hányan, mikor, kik, milyen szándékkal? A városháza a konkrét tájékoztatást az alábbi válasszal utasította el: „az ingatlanra van érdeklődő, de a tárgyalások sikere érdekében több információt nem adhatunk az ügyben”.

Önkormányzati szakértők úgy látják: a bevételre nagy szüksége lenne a miskolci költségvetésnek. Tekintettel arra, hogy a városháza május 8-ai sajtóközleményében 7,2 milliárd forint hiányt jelentett be, a városvezetésnek a kieső pénzeket valahonnan pótolnia kellene.