Úgy a rendészet,
mint a rendőrség elsíbolta volna. Jómagam többször is megnéztem és ez tökéletesen az ártatlanságomat igazolja. Szépen fejeztem ki magam – már csak azért is mert november hatodikán délután az a Szabó Krisztián rendész, aki földhöz vágott, megalázott, s megbilincselt még egy szóval se említette, hogy rá bárki is pisztolyt tartott volna. Ez csak másnapra ért a tudatához, amikor ilyen szörnyűségeket olvasott a Miskolci Naplóban.
Tehát figyelem, ingyenes vetítés, nyilvánosan a miskolci járásbíróságon, feltehetően délután. Sajnos a film elég rövid, de kikockázva már hosszú és izgalmas lesz. Hát, még ha kérésem szerint legalább három órás mentést készítenek, a körmüket is lerágják. Ugyanis ezen már látható lenne az a szolgálatvezető, aki elállítja a mélygarázs látószögét. Ügyes volt, így mire a forrónyomosok is leértek a monitoron már nem látszott a posta sarka. A rendészet vezénylőjében meg még egyszerűbben gondolkodtak, jelezték, egyetlen kamerájuk se volt jó a térségben. Ezek ugyanis csak akkor működnek, ha számukra előnyös képet adnak. Ritkán ,de ilyen van.
