Orbán Viktor és Simicska Lajos volt gimnáziuma, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára is tiltakozik a Nemzeti alaptanterv ellen

A levélben többek

között az alábbi indokokat sorolják a NAT ellen:

elmaradt az érdemi társadalmi vita, a szakmai egyeztetés a gyakorló pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel;

szellemisége és túlzsúfolt tartalma nem gyerekbarát;

minimális teret ad a tanári szabadságnak és a tanulók kezdeményezéseinek, a helyi sajátosságoknak;

tovább csökkenti a természettudományos

tárgyak szerepét, amit eddig az intézményükben előnyben részesítettek;

tovább növeli a terheket;

korszerűtlen;

nem ad időd a kritikus gondolkodásra, elmélyülésre.

Elfogadhatatlannak tartják a NAT bevezetésének ütemezését is, mert mint írják, „április 30-ig lehetetlen igényes, a tanulóink érdeklődését és az új tankönyvek tartalmát figyelembe vevő, a szakmai munkaközösségek együttműködésére épülő” helyi tanterveket kidolgozni.

Kifogásolják a túlszabályozottságot, a tanári szabadság súlyos megsértését, valamint a nevelési-oktatási programok erőltetett és gyorsított bevezetését is.

Felszólítják az Emmi-t és a kormányt, hogy álljanak el az új Nemzeti alaptanterv bevezetésétől, és inkább kezdjen társadalmi egyeztetésbe egy jobb tanterv elkészítéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű