Pálffy Kinga. Ön rosszándékú…

A Pálffy Kinga környezetéből származó információk szerint igen szerény körülmények között élt, amikor felbukkant Miskolcon. Magától értetődő volna, de Pállfy esetében soha nem kerültek elő az iskolai végzettségét, szakmai tapasztalatait igazoló papírok. Amikor tavaly megkérdeztük tőle, hogy milyen iskolai végzettsége van, kitérő választ adott.

Megkeresésünkre akkor ezt írta: „Megpróbáltam kérésének megfelelően a legjobb szándékom szerint javítani, csakhogy közben rájöttem, hogy az Ön rossz szándékát kijavítani lehetetlen. Ezért úgy teszi közzé a cikket, ahogy gondolja. Csak azt kérem, hogy e néhány sort a cikk végén változtatás nélkül közölni szíveskedjen!”

Penthouse-lakás

Vannak arra utaló jelek, hogy Pálffy az 1990-es években színésznő volt – találtunk olyan színházi plakátot, ami vélhetően az ő neve szerepel –, de hogy mivel foglakozott 2011-es kinevezéséig, arról ennél többet és ennél pontosabbat nem tudni. Hiába fordultunk közérdekű adatigényléssel még tavaly októberben az önkormányzathoz, nem jött válasz azóta sem.

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/miskolc-holding-rejtely-ramaty-allapotban-levo-ceg-meggazdagodott-es-lelepett-vezetok-126720

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű