Leállítja kínai járatait
Európa legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa-csoport, az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt hozott döntést szerdán jelentették be. Ugyancsak szerdán német hírportálok azt írták, hogy szombaton menekítik ki a járvány gócpontjában, a kínai Vuhanban rekedt német állampolgárokat, a műveletet a légierő (Luftwaffe) közreműködésével hajtják végre,
írja az MTI.
A Lufthansa-csoport közleménye szerint azonnali hatállyal felfüggesztik a kínai járatok üzemeltetését. Ez a csoport névadó légitársasága mellett az Austrian Airlines, a SWISS és a Brussels Airlines menetrendjét érinti. A jegyeket visszaváltják vagy kicserélik. Az intézkedést elővigyázatosságból teszik meg, a járatok egyelőre február 9-ig nem közlekednek.
A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint a szövetségi kormány szombatra tervezi a Vuhanban rekedt nagyjából 90 német állampolgár hazaszállítását. A műveletet a Luftwaffe hajtja végre, de azt még nem tisztázták, hogy milyen géppel. Ha a kínai hatóságok továbbra is elutasítják a katonai repülőgép használatát, akkor a Luftwaffe egy bérelt polgári géppel evakuálja a németeket a járvány gócpontjából.
A hazatérőket várhatóan karanténba helyezik két hétre, a vírus lehetséges leghosszabb lappangási idejére.
Németországban eddig négy megbetegedést erősítettek meg. A fertőzöttek egy bajorországi autóipari beszállító cég, a Webasto munkatársai. A vírust egy kínai kolleganőjük terjesztette el, aki január 19-től 22-éig részt vett egy vállalati szemináriumon a cég székhelyén, a München melletti Stockdorfban.
Ahogy korábban megírtuk, felfüggeszti kínai járatait a British Airways a koronavírus-járvány miatt. A légitársaság azután döntött így, hogy a brit külügyminisztérium azt javasolta állampolgárainak, csak különösen indokolt esetben utazzanak Kínába. És Kazahsztán is felfüggeszt mindenfajta, légi, közúti és vasúti utasközlekedést Kínával, és nem ad ki vízumot kínai állampolgároknak, megelőzendő a koronavírus terjedését az országban.
