Vizes vár. Az eszakhirnok.com birtokában lévő dokumentumok ellent mondanak a városháza állításainak

Jegyzet 2020 02 01 161020

2021. decemberére,

azaz másfél év alatt minden elkészülhet, egyedül a várárok nem fog úgy kinézni, mint a terveken, ugyanis nem töltik fel vízzel. A hatósággal egyeztetve ugyanis arra a következtetésre jutott a település vezetése, hogy az erre a célra kiszemelt Szent György forrást nem lenne tanácsos kivonni a város ivővízbázisai közül, egy másik hozadéka pedig az lehetne az üres várároknak, hogy a különböző rendezvények alkalmával sokkal többen elférnének az épület körül.

Ha minden az elképzelések szerint alakul, a rekonstrukció elkészültével újabb évi 30 ezer látogatót vonzana a Diósgyőri vár a mostani 120 ezer vendégen felül-állítja a város vezetése. Az eszakhirnok.com birtokába került szakértői anyag (SMARAGD-GSH Kömyezetvé delmi é s Szolgáltató Kft. (1114 Budapest Villanyi ú t 9,) szerint viszont vízügyi szempontból nincs akadálya annak, hogy a Szentgyörgy forrás vizét használják a vár árok feltöltésére. Sőt ezzel még energiát is lehetne megspórolni, de erről majd késöbb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű