Egy másik kísérletben

a kutatók egy áruházban egymás mellé nylon harisnyákat raktak, majd megkérték a kísérletben szereplő embereket, hogy válasszák ki a termékek közül a nekik legjobban tetszőt. A négy termék közül az emberek a jobb oldalit választották, annak ellenére, hogy mindegyik ugyanolyan volt.

Amikor a kutatók megkérdezték, miért, az emberek a színnel és az anyaggal indokolták a választásukat, de egyszer sem említették a termék pozícióját. Amikor pedig megkérdezték őket, hogy befolyásolta-e ez a döntéseikben, azt mondták, hogy egyáltalán nem.

Miért lehet ez?

A fent leírt kísérletben a résztvevők logikus agya nem talált magyarázatot arra az érzelmi alapon hozott döntésre, hogy a jobb oldali harisnyát választották.

Ilyenkor az ember agya vagy kitalál valamilyen sztorit, vagy egyszerűen letagadja a történteket.

A logikus magyarázatok a bal agyféltekére hatnak, és inkább a megértést és a logikai kapcsolatokat szolgálják. Ahhoz, hogy emlékezetessé tegyünk valamint, a másik fél érzelmeire is hatással kell lennünk. Ez többféleképpen lehetséges, de talán a legegyszerűbb módja, ha a képi megjelenítést hívjuk segítségül. A jobb (kreatív) agyfélteke képekben gondolkozik, így azokat összekapcsolva a logikus megértéssel olyan ingert tudunk bevinni a vevőjelölt fejébe, ami hosszabb távon is könnyen és pontosan felidézhető lesz.

https://forbes.hu/uzlet/az-emberi-memoria-pontatlan-mit-tegyunk-ha-azt-akarjuk-hogy-emlekezzenek-rank/