ROSTÁS LÁSZLÓ A CÖF KLUBBAN, BESZÉLT A GYÁR UTCAI RAVATALOZÓRÓL IS

cof klub rostas l 20190627 bl 013 web

Ybl-díjas építész, akinek

jelentős szerepe van Miskolc építészetében – így mutatta be Máger Ágnes festőművész a Sorskérdések programsorozat következő előadóját. Az előadás a Tudomány és Technika Házában volt csütörtökön.
A CÖF Klubnak két vendége is volt az évad záró alkalmán: Gergely Péter Pál karnagy volt az első, akit bemutattak, és Rostás László, aki előadást tartott az építészet szakralitásáról.

 

A helyiek közül említette a Gyár utcai ravatalozót és a Felsővárosi református templomot, ami még mindig nem készült el. – Lassan harminc éve épül, de ez nem baj, hiszen így az utánunk következők is hozzá tudnak tenni. Ettől lesz élő egy ház. Nem véletlenül helyezkednek el úgy a helyiségek, ahogyan. Az udvaron például négy pihenőhelyet terveztem kialakítani a négy alapelem szimbolikájára. Északi irányból van a bejárata, ez nagyon fontos lesz az elkövetkező kétezer évben. A szentírás üzenetei nagyon pontosan lemérhetőek a templomban. Mindennek megvan a maga helye és üzenete. Szimbolikája teljesen tiszta és érthető, egyetemleges. Ezt abból is tudom, hogy amikor holland barátaim jártak itt, nem kellett magyarázni semmit, értették – mondta az építész, aki elárulta, rovásírással vannak üzenetek felírva, valamint fontos az is, hogy honnan jön be a fény és pontosan hova esik.

– A teljes templom a fény játékával van felvértezve. Hasonló motívumok találhatóak meg a népművészetben is – jelentette ki Rostás László.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek