Attól függetlenül , hogy milyen hatása volt az uniós pénzeknek a kelet-európai országok gazdasági növekedésére, elég valószínű, hogy a következő, 2021 és 2027 közötti költségvetési ciklusban jelentősen kevesebb támogatást fognak kapni. Az Európai Bizottság tavaly májusban közzétett javaslata alapján 2018-as árakon számolva
17,93 MILLIÁRD EURÓNYI TÁMOGATÁST JAVASOL MAGYARORSZÁGNAK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG.
A mostani fizetési ciklusban 23,6 milliárd eurót kaptunk, így ez jelentős, 24 százalék körüli csökkentés (bár ez még nem végleges döntés, a javaslatról még tárgyalnak egymással a nemzeti kormányok, aztán pedig a nemzeti kormányok az Európai Parlamenttel).
A kelet-európai tagállam csökkentése mögött több ok is áll, az Egyesült Királyság kilépésével alapból kevesebb lesz a szétosztható pénz, változtatnának az elosztás szabályain is, emellett pedig az ahogy a kelet-európai tagállamok közeledtek az uniós átlaghoz egy főre eső GDP-ben, miközben a dél-európai tagállamok lecsúsztak.
