A pártok többségében
elhangzottak már rasszista kijelentések, illetve közülük több is kész együttműködni az orosz kormánnyal, a kínaiakkal vagy amerikai botrányhősökkel, de nem ez az, ami a leginkább közös bennük, hanem a látszat-elitellenesség. Ezek a pártok ugyanis mind gazdag és nagy hatalmú érdekkörök kegyeit keresik: a UKIP milliárdos támogatókkal kampányolt a brexitért, az AfD-t feketén pénzelték Svájcból, a Szabadságpárt egy amerikai gyűlöletcsoporttól kapott támogatást, a Nemzeti Gyűlés több millió eurós orosz hitelt fogadott el, a Fidesz más kormányoknál több pénzt ad a multinacionális cégeknek (stratégiai megállapodásokat köt velük, és túlóratörvényt fogad el a kedvükért), az FPÖ-t már a gazdagok pártjának csúfolják, a cseh ADO-t pedig eleve a később elnökké választott milliárdos alapította.
Ezeknek a pártoknak az Európai Parlamentben leadott szavazatai sem azt mutatják, hogy a munkásosztály vagy a szegények mellett állnának ki: a CEO vizsgálatai szerint egyik említett párt sem támogatta a minden tagállamra érvényes, minimum 25 százalékos társasági adót, míg szinte mind ellenkeztek vagy tartózkodtak, amikor egy páneurópai adócsalási hatóság létrehozásáról kellett dönteni. Közülük csak egy párt támogatta a „tisztességes munkát” célzó javaslatot, ahogy egy párt kivételével azt is mind ellenezték, hogy szüntessék meg a fosszilis tüzelőanyagok támogatását.
A kormányon lévő szélsőjobboldali pártok uralma alatt jellemzően nőtt az egyes országokban a korrupció szintje – amit a magyar olvasóknak aligha kell magyarázni –, vizsgálatok és razziák folynak az illegális pártfinanszírozások miatt, nagy bírságokat szabnak ki rájuk a törvénysértésekért, és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) több olyan szervezet ellen is nyomoz, amik az EU-ban szélsőjobboldali pártokat pénzelnek. Eközben az elitellenesnek mondott pártok vezetői között sokan jól jövedelmező mellékállást is vállalnak, Jean-Luc Schaffhauser francia EP-képviselő például „elfelejtette” bejelenteni, hogy 140 ezer eurót hozott neki, hogy segített elintézni a Nemzeti Gyűlésnek az orosz banki hitelt, a UKIP volt vezetője, Nigel Farage pedig a második legjobban kereső EP-képviselő az évi 360 ezer eurós jövedelmével.
A CEO emlékeztet arra, hogy világnézettől függetlenül jellemző a pártokra a hazudozás és a cinizmus, de ezek a populista pártok túltesznek az elődeiken. A demagóg retorika ellenére többféle stratégia mentén keresik az elit támogatását, az FPÖ és a UKIP például hálózatot alakított ki a gazdagok megkörnyékezésére, míg a Fidesz kormányon igyekszik alacsony adókkal és a szabályok lazításával bevonzani a nagy cégeket az országba.
A mai Magyarország példáját külön kiemelik, azon ugyanis jól látszik, hogy a Fidesz nemhogy nem elitellenes, hanem pár év alatt új elitet hozott létre: a gazdaság vezető figurái a miniszterelnök környezetéből jöttek, Orbán barátja az ország legvagyonosabb embere (és már világszinten is a 2057.), a veje pedig a 32. leggazdagabb milliárdosa lett. A CEO azt írja, az ilyen gazdasági szereplők támogatása jó útja lehet a nagyvállalati érdekek érvényesítésének, szívességek és állami finanszírozás elnyerésének, az előnyösebb munkajogi törvényeknek, és a nemkívánatos nyilvánosságtól is kevésbé kell tartaniuk, hiszen a kormány folyamatosan szűkíti a kritikus hangok jogait és terét. (Ahogy a CEO is említi, Európában történelmi hagyománya van annak, hogy nagyvállalatok a reálpolitika nevében a stabilitást kínáló rendpárti erők mellé állnak, így történt ez Mussolini fasiszta Olaszországában és Hitler nemzetiszocialista Németországában is.)
Miközben az EU-tagországok Brüsszel- és elitellenes nacionalista pártjai a hagyományos nagy pártokat pont azzal támadják, hogy érdekek mentén összefognak a tagállamok állampolgárainak feje fölött, az EU-kritikus, bevándorlás-ellenes, nacionalista pártok szintén valamiféle nemzetek feletti összefogásra törekednek. Bár várhatóan minden eddiginél erősebbek lesznek az új Európai Parlamentben, még nem látszik, hogyan tudnák kihasználni a kedvező eredményeket, ugyanis képtelenek rendesen együttműködni, mivel hiába értenek egyet abban, hogy elítélik a bevándorlást, és túl befolyásosak a brüsszeli bürokraták, sok alapvető kérdésben súlyos vita van közöttük.
