Csíííííííííz. A Here is lefényképez minket

Újra lehet

találkozni a Google Street View autóival Magyarországon, most kiderült, hogy a Here is ugyanezt teszi éppen. 

A legfontosabb magyarországi utakat járják be a legújabb technológiával felszerelt járművek, és a pontos útadatok mellett a KRESZ-táblákat, és az útburkolati jeleket is rögzítik. A 3D rögzítés mellett utcaszintű képeket is felvesznek látványosságokról, üzletekről, benzinkutakról és éttermekről. 

Az elkészült részletgazdag térképet a cég közleménye szerint önvezető autókhoz és egyéb szolgáltatásokhoz is használják majd, a cél pedig az, hogy növeljék a közlekedésbiztonságot, enyhítsék a forgalmi dugókat és megkönnyítsék a városi navigációt. 

HERE car Chicago 4

Fotó: Here

A felmérés a következő hetekben zajlik majd, és nem zavarja a forgalom rendes menetét. A cég azt is elmondta, hogy a rögzített képek csak az autóban tárolódnak, titkosított formában kerülnek át egy biztonságos tárhelyre, és csak az után lesznek elérhetőek, hogy az arcokat és a rendszámokat elhomályosították. Azonban ha a technika és az algoritmusok mégis megtréfálnak valakit, és felismerhető marad a képen, azt egyszerűen lehet jelenteni a Here felé a „Report Image” linkkel. 

Fotó: 

Google Street