Titkos kormányhatározattal építik le a közszolgákat

kormanyablak 11 04 07 ml13

Menekülnek a közszolgák

a kormányhivatalokból, a múlt hónapban 2500-an mondtak fel országszerte – írta az Index a Miniszterelnökség tájékoztatása alapján. A felmondási hullám kiváltója az a márciustól érvényes jogszabályváltozás, ami a köztisztviselőknek hosszabb munkaidőt, az eddiginél több munkát és kevesebb szabadnapot jelent. Kaotikus állapotokat vetít előre, hogy mindeközben újabb 2477 fős leépítésvárható.

A kormányhatározat számát megkapták, de az nem nyilvános
A személyügyi és létszámgazdálkodási központ már minden megyei kormányhivatallal közölte az új, csökkentett engedélyezett létszámot. Azt is tudni, hogy Heves megyében volt a legnagyobb a vágás, 10 százalékos. Nem mindennapiak azonban a körülmények, legalábbis a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) honlapjáról az derül ki, hogy

az újabb elbocsátásról titokban, előzetes egyeztetés nélkül döntöttek.

Az érdekképviselet onnan szerzett tudomást róla, hogy az elbocsátottaknak adott határozatban szerepelt az idevágó kormánydöntés száma. A szakszervezet ügyvédje azonban hiába kereste azt, nem találta. Amikor pedig érdeklődtek, hol lelhető fel a joganyag, azt a választ kapták, hogy titkos a kormánydöntés. Annyira, hogy még az érdekképviselet sem ismerhette meg.

Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy úgynevezett 2000-es határozatban rendelkeztek a közszolgákról. Háromféle határozatot hozhat ugyanis a kormány: az 1000-es sorszámúak a mindenki által megismerhető, a Magyar Közlönyben megjelenő dokumentumok, a 2000-es sorszámúakat az érintettek közvetlenül kapják meg, a 3000-esek pedig, amelyek minősített adatot tartalmaznak, titkosítottak, és sehol nem hozzák nyilvánosságra őket.

Miskolci kormányhivatal. Archív fotó. Minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű