Gazdasági válságot vár őszre a kormány

Kisebb gazdasági válságot vár őszre a kormány; újra felvetődött az ötlet, hogy gyúrják egybe a MÁV-ot a Volánnal; sztrájkoltak a Hankook dolgozói, meg is kapták a fizetésemelést. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Akár már szeptemberben beüthet egy kisebb válság – ezzel lepte meg az újságírókat Gulyás Gergely a Kormányinfón. A miniszter azt mondta, ezt a kijelentését „megbízható szakértői véleményekre” alapozta – így hát mi is megkérdeztünk szakértőket, valóban lesz-e válság ,és tényleg szeptemberre kell-e ezt várnunk. Ők úgy látják, sokkal inkább óvatosságról van szó. A kormánynak idén még két választást végig kell vinnie, és meg kell magyarázni, miért nem lesz hatalmas költekezés.

Annyi biztosnak tűnik: a tavalyi 5 százalékos GDP-növekedést nem lehet tovább tartani, de mivel az EU-támogatások várhatóan gyorsabban fognak érkezni, mint eddig, a pénzforgalmi egyenleg javulhat, és gyorsabban csökkenhet az államadósság is. A külső körülmények valóban egyre több kockázatot jelentenek, hiszen az amerikai-kínai kereskedelmi háború veszélye még nem múlt el, a német gazdaság is lassul, azt pedig még csak megtippelni sem nagyon lehet, mit jelenthet a Brexit.

Folytatás: HVG.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek