Hoppá. Pár órával a sztrájk után megemelte a béreket a Hankook

A Hankook Tire

Magyarország Kft. 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre, a béremelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől lép életbe

– közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az emelés összegét március 7-én kifizetik a dolgozóknak.

A juttatási csomagnak továbbra is része a jelenléti bónusz, a teljesítményhez kötött bónusz, az ingyenes buszjáratok, valamint a szintén ingyenes, igényes munkásszállás elérhetősége is – tették hozzá.

Közölték, hogy a béremelés kidolgozásánál a vállalat figyelembe vette a munkavállalók véleményét, a piaci helyzetet, valamint az üzemi tanács javaslatait.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szervezésében szerda reggel kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook dunaújvárosi gumigyárában: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés.

A szakszervezet elnöke, Székely Tamás korábban elmondta: követeléseik között van a 18 százalékos alapbérfejlesztésen túl a besorolási rendszer és a hűségbónusz rendszer átalakítása, valamint a jubileumi kifizetés, a 13. havi bónusz, továbbá a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára 5 százalékos pótlék bevezetése.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek