Gondok a miskolci Rendőrgyárban. Visszaesés

A miskolci rendészeti 

szakközépiskolába 2010-ben még 2618-an jelentkeztek, tavaly már csak 640-en: ez több mint 75 százalékos visszaesést jelent.

 

A hasonló profilú körmendi intézményben ugyanebben az időszakban 765-ről 328-ra csökkent a jelentkezők aránya, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában pedig 1439 helyett már csak 501 fiatal akar tanulni.

Ezek a számok azonban egyik intézmény esetében sem jelentik a szolgálatba állók számát, ugyanis a frissen végzettek nagyjából tíz százaléka azonnal leszerel, amint lejárt az idő, míg vissza kell fizetni a képzése költségét.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapnak elmondta, vidéken már most van, ahol irodistákat kell az utcára vezényelni, mert egyszerűen nincs ember.

Ha nem változnak meg a feltételek, s továbbra is ekkora lesz az érdektelenség a pálya iránt, két-három év múlva ez országosan is általánossá válik

– fogalmazott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek