Tiba: Nálunk ugyanannyit keresnek a focisták, mint a védőnők

 Bedőlés szélén

van az NB II.-ben szereplő Balmazújváros futballklub. Tiba István, fideszes országgyűlési képviselő, a csapat utánpótlásklubjának elnöke a Csakfoci.hu-nak azt mondta, ezekkel a hírekkel csak le akarja járatni őket a városvezetés.

 

Tiba azt mondta, hogy az NB II.-ben a negyedik, ötödik legkisebb költségvetés az övék, a tavalyi béreknek csak a felét fizetik az NB I.-ből kiesett csapat játékosainak.

 

Tiba a szociális bérlakásokban lakó futballistákra is kitért. „Ebben az ügyben is úgy voltunk feltüntetve a sajtóban, mintha a játékosaink kivételezett helyzetben lettek volna. A futballistáink ugyanolyan összegért bérelték ezeket a lakásokat, mint a védőnő vagy a pedagógus” – mondta, mire a Csakfoci közbevetette, hogy egy védőnő nem keres annyit, mint egy futballista. „Ebben téved nálunk most az NB II.-ben nagyságrendileg ugyanannyit keresnek a játékosok, mint a védőnők.”

A Balmaz most a NB II.-ben is kiesés ellen küzd, Tiba szerint az utánpótlás is szétesik, a profi futball pedig jó időre megszűnik, ha az NB III.-ban kell folytatniuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek