Szex közben is értesít az Apple Watch Series 4 elesés-érzékelője

Az idén

bemutatott Apple Watch Series 4 egyik érdekessége a benne lévő fejlett giroszkóp, amely képes érzékelni, ha elesünk. Ilyen esetben mindig felajánlja az aktuális országnak megfelelő segélyhívó központ automatikus tárcsázását.

https://szifon.com/wp-

A funkció valóban hasznosnak bizonyult ezidáig, hiszen már több ember életét is megmentette, viszont minap a Redditen egy érdekes tapasztalatba futottam bele. 

Az Apple Watch Series 4 elesés-érzékelő funkciója ugyanis szex közben is jelzett a felhasználónak. És hogy miért? Mert némi paskolás után az óra több esetben is esést érzékelt és elkezdett sípolni, illetve majdnem megpróbálta értesíteni a segélyhívót is.

 

Reddit felhasználó elmondása alapján szerencsére ők időben rájöttek, hogy jobb lesz óra nélkül folytatni az estét, így a segélyszolgálatokat sem terhelték le a nem létező vészhelyzettel.

Természetesen az Apple Supportot is megkeresték az eset után, hogy esetleg valahogyan állítható-e az elesés-érzékelés érzékenysége, viszont jelenleg sajnos erre nincsen lehetőségünk. Ezért azt javasolta az Apple Supportnak, hogy lehetőség szerint fejlesszék tovább ezt a funkciót úgy, hogy ha többször is előfordul rövid időn belül, hogy az óra esést érzékel, de rányomtunk, hogy nem történt bajunk, akkor az óra tanulja meg magától, hogy a felhasználó nem elesni készül, hanem csak épp mondjuk jólérzi magát a párjával.

A Watch elesés-érzékelő funkciója automatikusan engedélyezve van a Series 4-en a 65 éves vagy annál idősebb felhasználók számára, a fiatalabbak pedig manuálisan állíthatják be iPhone-on a Watch appban. Az óra nem csak felajánlja a mentők/segélyhívó hívását, hanem még a tartózkodási helyünket is megadja, amennyiben nem reagálunk az erről szóló értesítésre, vagy meg sem mozdulunk, mert például elájultunk.

Az eset tanulsága tehát: vagy kapcsoljuk ki az elesés-érzékelőt, vagy vegyünk le az órát szex előtt, vagy használjuk a másik kezünket…