A rák ma már nem

jelenti az ember azonnali halálos ítéletét: korai felismeréssel, műtétekkel, modern gyógyszerekkel a betegség részben gyógyítható vagy kordában tartható. Miért van mégis az, hogy az elmúlt 25 évben Magyarországon csak 15 százalékkal sikerült csökkenteni a daganatos betegségek miatti halálozást, míg például Csehországban 30 százalékos a csökkenés? A szűrőprogramjaink nem voltak sikeresek, a több ezer élet megmentésére alkalmas vastagbélszűrések 25 (!) év elteltével csak most indultak el. Nem lehet persze mindig mindent az egészségügyre fogni: mi, magyarok sokat dohányzunk és iszunk, rosszul táplálkozunk, keveset mozgunk, és nem megyünk el a szűrésekre. Ezen nekünk kell változtatni.
Az Egyesült Államokban 25 év alatt 27 százalékkal sikerült csökkenteni a rák miatt halálozást, tette közzé nemrég az Amerikai Rák Társaság. A társaság az 1991 és 2016 közötti adatok alapján azt írja: ez az eredmény nagyrészt a dohányzás visszaszorításának, a szűrések bevezetésének és az orvosi kezelések fejlődésének köszönhető. Az eredményben különösen figyelemre méltó, hogy nemcsak a halálozások csökkentek, hanem az újonnan diagnosztizált rákbetegségek száma is: 2006 és 2015 között évente kb. 2 százalékkal kevesebb daganatos megbetegedést regisztráltak.

https://index.hu/belfold/2019/01/22/rak_daganat_tudorak_emlorak_mehnyakrak_szures_dohanyzas_megelozes_halalozas_statisztika/