Pénteken délután két, a rabszolgatörvény ellen tiltakozó tüntetés is lesz Szombathelyen, írja a Nyugat.hu. Az egyik egy délután 5 órakor kezdődő menet lesz, mely a város Fidesz-irodájánál ér majd véget. A másik pedig a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) félpályás útlezárása, ami a 86-os főút Szombathely felé vivő oldalát foglalja majd el, délután 1-től.
30 autót jelentettek be a rendőrségen, és ennyi szinte biztosan lesz is
– nyilatkozta a portálnak Horváth Csaba, a MASZ szombathelyi irodavezetője. A tiltakozók 12.30 kor találkoznak, majd egy vonulást követően délután 4-ig a helyén marad a konvoj.
“Még ez is kevés”, a munkavállalók tudják, érzik, hogy valami nagy gond van a túlóratörvénnyel, és a többség szimpatizál a tüntetőkkel
– mondta Horváth arra a felvetésre válaszul, hogy a demonstráció bizony nem lesz kényelmes az autósoknak.
