Mészáros János TiborLevél a Városgazdához, ma elment:
Tisztelt Igazgató Úr! Kedves László!
Sajnos a dolgok nem úgy működnek ahogyan elképzeltük. Megkerestük Hudák Katalint, aki semmiről nem tudott, sőt csodálkozva jelezte, hogy az illetékes faültetésben tulajdonképpen a Városgazda. Igaz visszahívást ígért 2018.12.17 napján, de szomorúan kell jeleznem ezidáig ez nem történt meg. Nem tudom, de az a gyanúm, amit kérlek oszlass el, hogy eddig nem történ semmi a megbeszélésünk óta, csak a szokásos időhúzás és egy feladat kipipálása, jelezve az alpolgármester úrnak.
Nem gondolom, hogy ez a magatartás előbbre vinné közös ügyünket, mert Mi eddig komoly partnernek tekintettük a városvezetést, PH – t. és cégeit.
Reményemet fejezem ki, hogy ez nem az amire gondolunk, csak az év végi munkák sűrűsége és az ünnepi szabadságolások.
Érdemben a felvetett további három témában majd az idő igazolja a cselekvést.
Baráti Üdvözlettel : János
