Temetése
2019. január 8-án, kedden lesz az Egri Főszékesegyházban. Lelki üdvéért koporsója előtt 10.00 órakor elimádkozzuk a dicsőséges rózsafüzért, majd 10.30 órakor szentmisét mutatunk be. Ezt követően helyezzük el földi maradványait a főpásztorok temetkezési helyén a bazilika altemplomában. Kérem a gyászolókat, hogy imádsággal emlékezzenek meg az elhunytról, koszorúk és virágok helyett pedig adományaikkal támogassák a számára is oly fontos papnevelés ügyét. Felajánlásaikat a helyszínen elhelyezett perselybe tehetik, illetve a Főegyházmegyei Alapítvány számlájára (11739009-20146829), „koszorúmegváltás” megjelöléssel utalhatják át.
Jelmondata:
„CHRISTUS EST VIA, VERITAS ET VITA”
„Krisztus az út, az igazság és az élet”
