A régiónk legtöbb országa

megelőzte Magyarországot a Világbank most kiadott versenyképességi rangsorában. A 190 országból álló listán az 53. helyre kerültünk, az EU 28 tagállama közül viszont csak a 22. hely a mienk. Magyarországot közvetlenül Olaszország és Románia előzi meg a listán, rögtön utánunk Mexikó és Brunei áll.

Magyarország önmagához képest valamelyest javított a helyzetén. A Világbank szerint két intézkedésnek köszönhető el, a szociális hozzájárulási adó, valamint a társasági adó csökkentésémek, illetve annak, hogy az önkormányzati építési hatóságoknál az eljárási határidő sokkal rövidebb lett. Bőven van azért még így is min javítani, a tanulmányban külön kiemelték, hogy a cégek adóadminisztrációja nagyon bonyolult nálunk, ahogy a csőd- és a felszámolási eljárás jogszabályai is visszahúzzák a versenyképességet.

A Doing Business lista első helyére Új-Zéland került, a második Szingapúr lett, míg a legjobb európai, Dánia a globális lista harmadik helyén van. A 190-es lista utolsó három helyezettje Venezuela, Eritrea és Szomália. Az EU-tagok közül a 84. helyezett Málta az utolsó.