És aztán jött az a rettenetes nap, 2006 januárjában.
„Zsófi moziba ment az egyik barátjával, kocsival. A Szilágyi–Lévay utca kereszteződésében a zöld jelzésen haladtak át, amikor egy fiatalember beléjük rohant. Nem vette figyelembe, hogy neki pirosat mutat a lámpa. Akkor én otthon voltam. A férjemet lefektettem, aki egy súlyos betegség után lábadozott. Vártam Zsófit. Már haza kellett volna érnie, de gondoltam, beültek valahová egy kólára. Egyszer csak felvillant a kék fény a házunk előtt, és egy pillanatra megszólalt a sziréna. Azt hittem, a szomszédban lakó, problémás fiatalemberhez jöttek. Aztán hallottam, hogy kiabál valamit a rendőr, talán azt, hogy „halló”. Kimentem, két rendőr állt a kapuban. Azt mondták, közúti baleset történt, a gyerekeket bevitték a kórházba. Mást nem mondtak, de akkor már tudtam, hogy nagy a baj. Beültettem a férjemet a kocsiba, és elindultunk. Nem emlékszem, hogy értünk be a kórházba, de arra igen, hogy a Szilágyi–Lévay kereszteződésben hangosan kimondtam: nekünk már nincs gyerekünk” – emlékszik elhaló hangon Melinda.
Zsófi nagyon súlyos koponyasérülést szenvedett, de mesterségesen életben tartották, amíg a szülei meg nem érkeztek. Ugyanis 18 év alatt szülői hozzájárulás kell ahhoz, hogy valaki donorrá válhasson.
„Egyértelmű volt, hogy engedélyezzük. Hat szervét transzplantálták. Így teljesedett be az ő élete. Orvos nem lehetett, de hat embert mégis megmentett” – teszi hozzá Melinda.
Hegyi Erika /http://www.boon.hu/hat-embert-megmentett-a-bukkaranyosi-lany/4035412
Egy idézet Zsófi asztalán
„Hogy akkor nem hagytam itt én is ezt a világot, az annak köszönhető, hogy felelősséget éreztem a szüleim és a férjem iránt, akik a legfájdalmasabb hónapokban a szeretetükkel itt tartottak. Az emberi élet értelme a gyermek, azaz a jövő. Zsófi halála után pár nappal az asztalán találtam egy idézetet: „Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, amelyek felérnek az örökkévalósággal.” Ezt én is így gondolom, ez tart életben” – mondja az édesanya.
