A magyar kormány június

elején 600 millió forintot adott a Magyar Jégkorong Szövetségnek: sajtóértesülések szerint arra kapták a támogatást, hogy a következő idényben a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék a szlovák bajnokságban játszhasson. Szlovák lapok szerint a két magyar csapat fejenként félmillió eurót fizetett a Tipsport Ligának, és az emiatt fogadta be a két magyar klubot. Az Átlátszó megkeresésére nem mondta meg az MJSZ, hogy mennyit fizettek a Tipsportnak, de hangsúlyozták, hogy nem az állami támogatást használták fel erre a célra. Such György MJSZ-elnök szerint egyéb bevételeikből fedezik a két magyar hokiklub szlovákiai indulásának költségeit, és a szövetség költségvetésében emiatt

 

A Nemzeti Sport 2018. március végén írt arról először, hogy két magyar hokicsapat, a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék kinőtte a magyar bajnokságot, ezért beadta csatlakozási kérelmét a szlovák Tipsport Ligába (régi nevén Extraliga).

Such György, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke akkor a lapnak adott interjújában óvatosan fogalmazott, hiszen a két csapat kinti indulása még nem volt biztos. Két dologtól függött: attól, hogy a Tipsport Liga rábólint-e a kérelmekre, és attól, hogy sikerül-e előteremtenie a kluboknak a csatlakozáshoz szükséges pénzt. Az NS újságírójának kérdésére Such elismerte, hogy a szlovákok “indulási díjat” kérnek, de pontos összeget nem árult el. “Konkrét számot egyelőre nem mondanék, de maradjunk annyiban, hogy forintszázmilliókról beszélhetünk.” – mondta.

Június 2-án aztán “Fél lépésre az Extraligától a DVTK és a MAC” című cikkében a szakmai hírekkel foglalkozó Jégkorongblog írt arról, hogy információik szerint a következő hét elején megjelenik a kormányhatározat, ami “elvi és anyagi támogatást biztosít ahhoz, hogy az Erste Liga-címvédő és a megelőző három szezon győztese a szlovák bázisú elitbajnokság résztvevője legyen a 2018/19-es szezonban“. A blognak az MJSZ elnöke is megerősítette a hírt:

“Such György, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke ezt megerősítve elmondta: nem pusztán arról van szó, hogy segítik a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék Extraliga-szereplését, a többletforrások egy részét más területeken – például az Erste Ligában – használják majd fel.”

Két nappal később, június 4-én meg is jelent az a kormányhatározat, ami arról szól, hogy a kormány 2018-ban 600 millió forint (1,88 millió euró) állami támogatást ad a Magyar Jégkorong Szövetségnek. Az MJSZ két részletben kapja meg a pénzt: 360 milliót azonnal, majd az év második felében a maradék 240 millió forintot.

Klubonként évi félmillió euró

A kormányhatározat megjelenésének napján a Nemzeti Sport egyből arról írt, hogy hivatalos bejelentés ugyan még nem volt, de információik szerint csatlakozhat a szlovák ligához a MAC és a DVTK. Ennek apropóján interjút készítettek a két csapat vezetőivel, majd egy kis keretesben röviden bemutatták a Tipsort Ligát, és a magyar csapatok indulásának részleteit. Eszerint a MAC és a DVTK is évente fél-félmillió eurót fizet a szlovákoknak.

Márpedig ha sportügyekben valaki jólértesült lehet, akkor az Orbán Viktor kedvenc újságja, a Nemzeti Sport. A lap kiadója a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mediaworks, főszerkesztője pedig a felcsúti Puskás Akadémia korábbi sajtófőnöke, Szöllősi György.

A Nemzeti Sport cikke 2018. június 4-én. (screenshot)

Szintén klubonként évi félmillió euróról írt június 6-án a szlovák Körkép című lap, ami hozzátette azt is, hogy főként a pénz miatt fogadták be a két magyar csapatot a Tipsport Ligába.

“A nehéz anyagi körülmények között létező szlovák jégkorongsport a magyarok által befizetett illetéket szétosztaná a szlovák élvonalbeli klubok között, ami egy klubnak 100 ezer eurót jelentene egy-egy szezonra. Itt megjegyezzük, hogy az élvonalbeli klubok éves költségvetése sok esetben az évi 1 millió eurót sem éri el Szlovákiában.”

A szlovák Denník N úgy fogalmazott, hogy “a magyar kormány fizeti meg a szükséges egymillió euró belépőpénzt, hogy elszegényedett klubjaink egyetértsenek a magyar csapatok befogadásával”.

https://atlatszo.hu/2018/07/23/magyar-penzen-hokizhatnak-a-szlovakok-befizettunk-ket-klubot-a-szomszed-bajnoksagba/