A cigányság ismét
a fideszes választási csalás eszközévé vált – jelentette ki a miskolci időközi voksolásról szólva hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője. Ma Magyarországon egyetlen egy olyan nemzetiség van, amelyik megvásárolható, ez a cigányság, és egyetlen egy olyan politikai párt van, amely él is rendszeresen ezzel a lehetőséggel, ez pedig a Fidesz – fogalmazott.
Jakab Péter szomorúnak nevezte, hogy az utóbbi években „az erkölcsi vesztes általában a politikai győztes”, megjegyezve, ez a kampány ízelítőt adott abból, mire számíthatunk jövőre, az önkormányzati választás előtt.
– Jöhetnek majd a kamujelöltek, a vesztegetési kísérletek, jöhetnek ismét a karaktergyilkos lejárató kampányok, és persze a szavazás napján megindulhatnak a transzportok – fogalmazott.
A politikus jelezte: sajtóhírek szerint vasárnap szervezetten vittek szavazókat, akik ellenételezést is kaptak a voksolásért. Kérdésre válaszolva azt közölte, hogy a két hír közül csak az előbbit erősítették meg saját helyi forrásaik.
– Az eredményekből is látható, hogy a Fidesz azokban a körzetekben nyert „brutális mértékben”, ahol romák laknak, ha ezeket nem számítanák, nagyon szoros eredmény született volna Miskolcon – jelentette ki.
